Vezető hírek
Kerékpárral Rédics és Lendva között
A magyar–szlovén határszakasz tekintetében új közúti kapcsolatot biztosító kerékpárút hossza 1,9 kilométer lesz. Első szakasza Rédics önkormányzat kezelésében lévő helyi közút jelenlegi nyomvonalán, a másik szakasza részben külterületen, új nyomvonalon épül meg a rédicsi Tenke-hegy és a szlovéniai Lendva-hegy között.
Klemen Potisek, Kondrik Kornél, Magyar Levente, dr. Pál Attila és Vigh László
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, hogy az itt húzódó határ korábban sokakat elszakított egymástól. Most ez megváltozik, hiszen út megépülése gyógyír lehet erre problémára.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a mai nap több szempontból is a magyar-szlovén kapcsolat ünnepnapja. Ma adták át Lendván a magyar főkonzulátus új épületét. A mostani beruházásban megépülő út két olyan falut kapcsol össze, amelyek között 100 éve nem volt összeköttetés. Nem csak egy utat építünk, hanem egy közösségi kapcsolattartást teremtenek újjá, hangsúlyozta.
Mag. Klemen Potisek, a Szlovén Köztársaság Infrastrukturális Minisztériumának államtitkára a fenntartható mobilitás fontosságáról beszélt. Elmondta, Szlovénia célul tűzte ki az üvegházhatású gázok csökkentését 2030-ig. Ezt elektromos autók használatával, és aktív mobilitással szeretnénk elérni, ezért is támogatják a bicikli-utak és sétautak fejlesztését, hogy az 5–10 kilométeres távolságokat az emberek gyalog vagy biciklivel tegyék meg.
Dr. Pál Attila, Zala megyei közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy ez az Interreg program legnagyobb költségvetésű projektje, melynek a Zala megyei önkormányzat vezetője. A beruházás nagyon fontos a térségnek, ami újabb kapocs a két nemzet között.
Kondrik Kornél, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a kivitelezés az előkészítő feladatokkal – geodéziai kitűzés, lőszermentesítés és fakivágás – április elején indul. A munkálatok egy évig zajlanak, az új útszakaszok 2019 tavaszára készülnek el. A fejlesztést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházásában a Vértes-Út Építő és Szolgáltató Kft. végzi nettó 371 millió forintért.
* * *
Aznap adták a magyar főkonzulátus új épületét Lendván. Az ünnepségen Magyar Levente parlamenti államtitkár azt mondta, hogy ez a huszonharmadik olyan külképviselet, amelyet az elmúlt négy évben Latin-Amerikától Kelet-Ázsiáig megnyitottak vagy újra nyitottak. „Viszont a szívünkhöz a Kárpát-medencei képviseletek állnak a legközelebb, amelyekhez Lendva is sorolandó.”
A Magyarország és Szlovénia közötti közös projektek közül kiemelte, hogy két új határátkelőt nyitottak, és két éven belül két újabbat fognak megnyitni. A Budapest és Ljubljana közötti autópályaszakasz végleges kiépítése érdekében hamarosan megkezdődik az M70-es út négysávosítása. Tervezik a Rédics–Lendva vasútvonal helyreállítását, és egy második vasútvágány megépítését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben