Húsvéti népszokásaink

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását, de a valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Sokszínű hagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz is. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad. Húsvétvasárnap és -hétfőn a böjti tilalom után már ismét lehetett táncolni. A húsvéti szertartásokhoz tartozott már a 10. század óta az ételszentelés. Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba.

Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán szokás volt a Jézus-keresés, Isten-keresés, Szentsír-keresés népi ájtatossága volt szokás. Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. A férfiak húsvét időszakában évente körüljárták a falu határát. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. A határjárás alkalmával a legényeket félig földbe ásták vagy képletesen megvesszőzték, megcsapták, hogy halálukig emlékezzenek a határ nevezetes pontjára. E naphoz kapcsolódhatott a zöldág-járás és a kakaslövés is.

Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. Országszerte húsvét hétfőn indulnak locsolkodni a legények. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami a locsolás egykori módjára utal, hiszen gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, a két világháború között vált fokozatosan általánossá.

Egyes településeken a locsolással egyenértékű vesszőzés volt szokásban. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény.

Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap ideje a húsvétot követő vasárnap. A római katolikus egyházban a húsvéti ünnepkör zárónapja. Fehérvasárnap, (kishúsvét) szorosan a húsvét ünnepköréhez tartozik. Nevét (Quasimodogenitiinfantes, dominicainalbis) eredetileg onnan vette, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. Jellegzetes szokása volt a komálás, mátkálás, vésározás, a fiatalok (a lányok és legények, de főként a leányok) szertartásos barátságkötése.