Vezető hírek

gazdaság
Smart city, autópálya-szakasz
Újabb pályaelemek készültek el a tesztpályán, amely kinézetében egyre inkább hasonlít 2021 végére várható teljes kiépítéséhez. Kivitelezése ütemterv szerint halad, ami így már 73 százalékos készültségen áll – közölte a helyszínen a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya miniszteri biztosa.

köztér
Vigyáznak Fischer György István szobrára
Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész Szent István szobra, mely a Millennium téren került felállításra 2002-ben, csupán apróbb beavatkozásra szorul. Az alkotás annak idején civil kezdeményezésre, az Égerfa Városszépítő Alapítvány által – a város támogatásával – került elhelyezésre. Az avatóünnepségen az alapítvány elnöke és titkára átadta a város polgármesterének az ajándékozási okiratot.

egyszervolt
A megfontolt reformok híve volt
Festményavatással és ünnepi koszorúzással is tisztelegtek a városban Deák Ferenc születésének 217. évfordulója előtt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában csütörtökön helyezték el Buday Mihály festőművész Deákról készült új portréját.
interjú
Zalaegerszegi István, a király
Az eredeti rockopera rövidített és koreográfiailag megújított változatát tervezték bemutatni Zalaegerszegen, Pénzes Csaba rendezésében. A bemutató már kétszer dugába dőlt, de talán a három a magyar igazság alapján, még láthatja a közönség.

köztér
Ideiglenes ravatalozó épül
Hamarosan megkezdik a zalaegerszegi Göcseji úti temető ravatalozójának felújítását, ami egy jubileumhoz is kapcsolódik, hiszen a sírkertet 1920-ban, éppen száz évvel ezelőtt nyitották meg. A munkálatok a szertartásokat nem befolyásolják, az elhunytak búcsúztatása egy ideiglenes ravatalozóban történik majd.

köztér
Tündéri település Sárhida
Sárhida kiterjedése nem is látszik a főúton haladva, pedig érdemes felkeresni a jóval feljebb húzódó falurészt, hogy rácsodálkozhassunk a dombokról nyíló panorámára. Itt a faluközpontban kapott helyt májusban a település első játszótere, a közelben lévő óvoda pedig új játékokkal gazdagodott szeptemberben. Október második szombatján faültetéssel foglalatoskodtak a helyiek, amiért Tündéri település címet érdemelt ki Sárhida.

kultúra
Dagerrotípia: a gyűjtés lezárva
Júliusban fordult a Göcseji Múzeum a város lakosságához, a helyi cégekhez támogatást kérve, hogy az év elején előkerült - Zalaegerszeg egykori vásárterét ábrázoló – 19. századi dagerrotípiát jogszerűen felhasználhassák és bemutathassák az új állandó kiállításukon.

zsibongó
Gellénházán a gyerekek az elsők
Gellénházán bölcsődével és tornaszobával bővítették a háromcsoportos óvodát. A 85 millió forintból megújított modern intézmény a 62 óvodás mellett immár 7 bölcsődés korú kisgyermek nevelését is biztosítja, hangzott el az átadás alkalmával.

pódium
Vidám állatmese emberi problémákról
Szombaton újabb bemutatóval várta közönségét a Griff Bábszínház. Ezúttal az óvodás korosztály láthatott egy tanulságos és kacagtató bábelőadást a népszerű író, Jill Tomlinson műve alapján.
olvass!
Papírszínház és online tartalmak
Nemcsak túlélésre, hanem megújulásra törekszenek az Apáczai Tagkönyvtárban, ahol éppen minősített könyvtár címre pályáznak. Ötleteik vannak, ahogy korlátaik is. A napi gondokról és örömökről érdeklődtünk az Országos Könyvtári Napok alkalmával.

civil
Túrázz, kóstolj Göcsejben
A Göcseji Dombérozó több hetes programsorozata idén nyáron a járványveszély miatt elmaradt, ezért a szervezők egy napra, október 17-ére sűrítették be a tájegység értékeit bemutató rendezvényt. Göcsej Napján a résztvevő települések mindegyike kínál rá jellemző programot az érdeklődők számára. Az esemény kiemelt eseménye lesz a Nagylengyel önkormányzata által létesített Göcsej Park avatása, amely nemcsak feltünteti a tájegységhez tartozó falvakat, de egymáshoz való elhelyezkedésüket is bemutatja.

köztér
Új sétány pihenőhelyekkel
Látványos szakaszába lépett a Gébárti-tó környezetének fejlesztése. Akik a közelmúltban jártak a tó partján, több újdonsággal is találkozhattak. Mint arról már korábban beszámoltunk, egy TOP-pályázatnak köszönhetően indult meg a beruházás a tavasz folyamán.

köztér
Közösségi pajta Kispáliban
Közösségi pajtát avattak Kispáliban, ami a település szabadtéri rendezvényeinek helyszínéül szolgál. A faszerkezetű tetővel védett, két oldalt nyitott épületet az önkormányzat termelői piacnak is szánja, melynek illusztrálásaként helyben készített termékek, sajtok, lekvárok, szörpök kóstolójával várták az érdeklődőket az átadási ünnepségen.

olvass!
A novelláknak reneszánsza van
Az októberi Országos Könyvtári Napok zalaegerszegi eseményeinek nyitányaként mutatták be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Turbuly Lilla író, költő legújabb kötetét.

közélet
Lut(h)erem fiatal evangélikusoknak
Lut(h)erem elnevezéssel közösségi helyiséget kaptak a Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség fiataljai, amit a Zárda utcai parókia alagsorában alakítottak ki kormányzati, önkormányzati és egyházkerületi támogatásból, összesen 6,2 millió forintból.

népies
Göcseji ősz kiszínezve
A Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület kiadásában és ötlete alapján jelent meg a Göcseji ősz című kifestő- és foglalkoztatófüzet, mely a Göcseji Falumúzeumot mutatja be játékos formában.

oktató
Vonzóvá tenni a katonai életpályát
Honvédkadét-szakképzésnek ad helyet a következő tanévtől a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Munkácsy Mihály Technikuma. A honvédkadét, gépjármű-mechatronikai technikusképzés elindításáról szóló írásbeli miniszteri engedélyt a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a város és az intézmény vezetőinek.

közélet
Arad gyertyái
Zalaegerszegen a hagyományokhoz híven, a Csány-szobornál emlékeztek meg az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanúról és a Pesten ugyanezen a napon kivégzett első felelős magyar miniszterelnökről, gróf Batthyány Lajosról.
kultúra
Andráshida földtörténete és kortörténete
Hiánypótló, tudományos igényű és közvetlen hangnemű ismertető anyag látott napvilágot Andráshidán. Fábián István nyugdíjas pedagógus a település földtörténetét taglalja a 250 millió évvel ezelőtti időktől, amikor embernek még nyoma sincs errefelé, napjainkig.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Munkahelyvédelmi bértámogatói okirat (1), Szent Mihály- templom, Lenti (6), Kiválósági ösztöndíj (2), Keszthelyi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete (1), Kreatív Kuckó Vicával (1), Nyitott Akadémia (13), páterdombi városrész (2), Hulladékgyűjtés (7), Gyenesdiás - J&A Kerámiaház (6), Káli-medence (2), Márfi Gyula (2), Francoise Debeaupte rendfőnök (7), Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés (4), Lenti Arany János Általános Iskola (3), Harmonikakoncert (1), Versenyképesség-növelő támogatás (2), aláírásgyűjtés (2), Czirákiné Pakulár Judit (1), Betlehemi Műsor (4), Deák téri Galéria (7)