Vezető hírek
nézőpont
Fotósok kiállítása az Apáczaiban
A Zalaegerszegi Fotóklub január 7-ig látható kiállítása nyílt meg az Apáczai Művelődési Központban. Az immár 60 éve működő szervezet, mely jelenleg 20 tagot számlál az egész megye területéről, csak nevében amatőr, valójában színvonalas alkotócsoport. A mostani tárlat apropóját a másfél éve tartó nehéz élethelyzet, illetve ennek túlélésére buzdítás adja, „Átvészeltük-Átvészeljük” címmel.

zöld
Párbeszéd a környezetünk védelméről
A klímavédelmi célokról, az elektromos közlekedés elterjesztéséről valamint az újrahasznosítás fontosságáról esett szó a Magyarország zöld úton jár – párbeszéd a környezetünk védelméről program zalaegerszegi állomásán, három helyszínen, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, a járműipari tesztpályán és a búslakpusztai hulladéklerakó üzemben.

közélet
Adventi koszorú a szökőkút körül
A tavalyi kihagyás után idén ismét megrendezésre kerül az Egerszegi advent, igaz csak szabadtéren, néhány programelem pedig elmarad a járvány miatt. A részletekről a városházán tartott sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Tóthné Prenner Beáta a KISOSZ Zalaegerszegi Egyesületének elnöke és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője.

civil
Retró és adventi véradó hét
A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Zalaegerszegen és Nagykanizsán véradó hetet rendez november végén és december elején, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is elegendő vérkészlet álljon rendelkezésre. Előtte, november 27-én köszöntötték volna az önkéntes véradókat, de az ünnep a járvány miatt idén is elmarad. A jeles dátumról azonban nem lehet megfeledkezni, hiszen a magyar véradók napjának megrendezése Zala megyéből indult.

köztér
Több mint egy milliárdos útfejlesztés
Felújítják a Kiskutasra vezető 7404-es számú mellékút 4,1 kilométeres szakaszát. A kivitelezés már 70 százalékos készültségen áll: az első kopóréteget már ráfektették az úttestre, amely mellett kimélyítették illetve betonlapokkal bélelték ki az árkokat. Ezzel párhuzamosan, a településen, a Fő utca elején is dolgoznak a csapadékvíz-elvezetés kialakításán. A két projekt értéke 1 milliárd 35 millió forint.
életmódi
A hosszú életű népek titkai
Gyógyító gondolatok elhangzása után gyógyító ételek kóstolóját kínálja az az ingyenes programsorozat, mely október 23. és december 11. között várja az érdeklődőket Zalaegerszegen. Az öt témakör közül a hosszú életű népek életmódjába betekintő estre látogattunk el.

kultúra
40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek
Kezdetben még landorhegyi művelődési házként emlegették, aztán mire megépült, már nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal inkább a város művelődési központja lesz. Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a VMK, mai nevén Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ. Az 1981. novemberi avatást egy szintén 1981-ben indult történettel, mégpedig az ország egyik legismertebb rockoperájával, az István, a királlyal ünnepelték.

közélet
Marosvásárhely és Zalaegerszeg 25 éve testvérvárosok
Marosvásárhely és Zalaegerszeg testvérvárosi kapcsolatának 25 éves jubileumát ünnepelte a zalai megyeszékhely önkormányzatának dísztermében, amelyen a két település között negyed évszázada létrejött hivatalos együttműködést szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg.

egyszervolt
A Zrínyiek emlékezete
Tavaly ünnepeltük volna Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulóját, ám a járvány miatt az idei esztendőre csúszott át a megemlékezés. A témával kapcsolatban néhány héttel ezelőtt történeti konferenciát rendeztek a város dísztermében, most pedig a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Zala Megyei Tagozata a Deák-könyvtárral, valamint a Zrínyi-gimnáziummal közösen szervezett tanácskozást.
olvass!
Hagyományok és digitális jólét az Apáczai tagkönyvtárban
November elején egymást követték a programok az Apáczai Tagkönyvtárban. Így azoknak is érdemes volt betérni, akik nemcsak könyvet szerettek volna kézbe fogni. A lehetőségekhez képest bár kihagyásokkal, de évek óta folyamatosan működik a könyvtár Könyvbarát Köre. Valamint 2018.-tól, mint Digitális Jólét Pont, az intézmény digitális kompetenciáját is igyekeznek növelni.
civil
ParaArt Design Műhely és hagyományőrzés
Öt éve alakultak, hagyományt őriznek, barátságokat ápolnak, jótékonykodnak, hasznosan töltik a szabadidejüket. A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete az egész megyében aktív, székhelyük Egerváron található. Ahogy azt a nonprofit egyesület vezetője elmondta, bár egész Zalában segítenek, mégis csak akkora tagságra törekszenek, amely felelősen átlátható, összetartható. Viszont minden rendezvényük nyitott a nagyközönség számára.
civil
45 éves a Nyugdíjas Pedagógus Egyesület
Kéthetente találkoznak, kirándulnak, képzik magukat, kézműveskednek, jótékonykodnak és főleg tartják a kapcsolatot, a közösséghez tartozással is őrzik aktivitásukat. 1976-ban Szeglet Lajos (aki jelen volt a rendezvényen), ötlete nyomán indult útjára a ma már 45 éves történet, mely sok szép élménnyel gazdagította a pedagógusok életét.
zöld
Magyarország első madártani atlasza
A napokban jött ki a nyomdából a Magyarország madáratlasza című átfogó kiadvány, mely a hozzáértők 2014-2018 közötti megfigyeléseit rögzíti. A szerzők között zalaegerszegi elhivatott madarász is van, Gál Szabolcs, aki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nomenclator Bizottságának titkára, azaz a ritka fajokat is jól ismeri.

gazdaság
A jövő technológiái
Zala 2030 – A jövő technológiái címmel szervezett innovációs konferenciát a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Innovation Week országos programsorozathoz csatlakozva a MeOut Group közreműködésével az Input Program keretében. A járműipari tesztpálya fogadóépületébe érkezőket a Pepper névre hallgató humanoid robot köszöntötte.

oktató
Rajzverseny az ősz jegyében
Őszi formák, színek, tájképekben és csendéletben címmel rendezett regionális festészet- és rajzversenyt az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. A pályázatot 7. és 8. osztályos diákok körében hirdették meg.

zöld
Klímavédelem és környezetszépítés
Négy helyszínen folytatódott a zalaegerszegi faültetési program. Mint ismert, a város ökoprogramjához több helyi vállalkozás is csatlakozott. Balaicz Zoltán polgármester 2019-ben hirdette meg a fásítási akciót, melynek célja kezdetben az volt, hogy néhány év alatt 5000 facsemetét helyezzenek ki a város különböző pontjaira.

köztér
Parkoló épül a Pais Dezső utcában
A Pais Dezső utcában 19 férőhelyes parkoló építését kezdték meg, amelyre bruttó 19 millió forintos kormányzati támogatást fordít Zalaegerszeg önkormányzata a Kovács Károly Városépítő Programból. A landorhegyi városrész parkolóhelyeit bővítendően további 21 épül meg a szomszédos Madách utcában jövőre.
oktató
Környezetvédelem gyerekszemmel
„Környezetvédelem és Én” címmel írt ki a zalaegerszegi önkormányzat pályázatot a tanév elején általános iskolások számára. Az eredményhirdetésre és az 50 legjobbnak ítélt alkotás kiállítására került sor a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben november 11-én.

civil
Múzeumi platán és fakataszter
Ki védi meg a fákat? címmel rendezte meg legutóbbi összejövetelét a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. Az ülésen az épített környezetben lévő, főleg idősebb, ám értékes fákról, fasorokról, illetve a megbetegedett, veszélyessé váló példányokról esett szó. De az aktuális nagyberuházásokról is beszéltek, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy vajon mi lesz az építkezések környezetében lévő fák sorsa.

közélet
116 millió forint az eddigi mérleg
Egervár az elmúlt három évben igyekezett kihasználni a Magyar Falu Program adta lehetőségeket. Az önkormányzat és a civil szervezetek fáradozását eredmény is kísérte. Számokban kifejezve 116 millió forintot tett ki az ez idáig elnyert támogatás, amelyből többek között az Egervári Mesevár Óvoda és Mini Bölcsőde udvarának fejlesztését oldották meg. Átadásán az elmúlt három év sikeres pályázatait is összefoglalták.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Járműipar (5), Mesterséges intelligencia (6), Nagykanizsa Jézus Szíve Templom (3), Kis János (1), Sport- és Szabadidőközpont Nagykanizsa (3), Göcseji Múzeum (1), kézművesség világnapja (2), Bor&Dal fesztivál (4), Gardrób mustra (1), Bűnmegelőzés (12), Termelők támogatása (1), Mercedes-Benz Classic Csillagtúra (1), Polgári Lövész Egylet (1), Rohammentő (1), Groovehouse (1), Csigaparlament (1), Gyenesdiási Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (3), Egerszeg Fesztivál (28), Elkerülő út (2), Arányos városfejlesztés (3)