2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Díjátadó gálaest a magyar kultúra napján

2022. január 23. vasárnap, 13:17
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A Városi Hangverseny-és Kiállítóterem volt a színhelye a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálaműsornak. Az elismerések átadását követően a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére kerül sor. Az est felvezetője Simó József előadóművész, az Ismerős Arcok zenekar „verselője” volt. Ismertette a magyar kultúra napja 33 éves történetét, valamint a Kölcsey Himnuszának születését (1823. január 22.), és a megzenésítési pályázatot, melyet kizárólagosan Erkel Ferenc nyert meg.

A magyar kultúra napja megemlékezést ifj. Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben és 1989-től vált valósággá. A naphoz kapcsolódó zalaegerszegi hagyományokat H. Horváth Gyula, az est moderátora ismertette. Így azt a szokást, hogy ezen a napon ismerik el a közművelődés kiemelkedő szereplőit. Ehhez a körhöz az idéntől egy levéltáros díjazása is társul. Az okleveleket és díjakat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, és Balaicz Zoltán polgármester adták át. 

Elismerésben részesültek:

Bokor Ferencné, a Göcseji Múzeum titkársági vezetője, aki 25 éve fontos láncszem az intézmény életében, három igazgató munkáját segítette, precízen végzi a napi adminisztrációs feladatokat, kezeli az irattárt, személyiségével segíti a jó munkahelyi légkört. Varga Miklós, a Keresztury VMK gépkocsivezetője, műszaki munkatárs, aki négy évtizede tölti be ezt a posztot, számos delegáció biztonságos utaztatása köszönhető neki, ahogy a rendezvényeken való műszaki közreműködés is. Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Pályáját gyermekkönyvtárosként kezdte és ehhez kapcsolódóan a nevéhez köthető a Cimbora Klub és az Olvasó Lurkó létrejötte. 2011-ben elnyerte az „Év Fiatal Könyvtárosa” különdíját. Országos és megyei szakkiadványok közreműködője. 2017-től az olvasószolgálat vezetőjeként újításokat vezetett be az intézmény életében. Három éve tölti be az igazgatóhelyettesi posztot, s felelőse hazai és uniós pályázatoknak. 

Az idén első alkalommal kiemelkedő levéltári munkatárs is elismerésben részesült. Így Csomor Erzsébet nyugalmazott főlevéltáros, aki több mint 40 évig volt a Zala Megyei Levéltár munkatársa. Számos kiadvány – köztük az 1956-os eseményeket felidéző – köthető a nevéhez. Kutatási területe a 18-20. századi Zalaegerszeg, a ezzel kapcsolatos konferenciák is a szívügyei voltak. 

A Kultúra Mecénása Díjat, a városi önkormányzat alapította és az oklevél mellé egy helybeli művész alkotását is kapja a díjazott. Az idén az Euro Geo Kft., mint a helyi kulturális élet, főként a VIII. ZegaSztár program támogatója részesült az elismerésben. Fischer György alkotásával díjazták munkájukat. 

A magánszemélyt illető, irodalmi munkásságért járó Keresztury Dezső-díjat, Keresztury Arany János kutatásának méltó folytatójaként dr. Dávidházi Péter Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja kapta. A doktor 250 tudományos publikáció szerzője, aktív előadó.

A gálaest végén Pál János karnagy vezette Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére került sor, Simó József versbetétjeivel kiegészülve. Ez volt az első alkalom, hogy a közkedvelt rockzenekar szimfonikusokkal közösen állt színpadra. A sikeres produkciónak lesz kibővített folytatása, szintén Zalaegerszegen, augusztus 19-én, a városi ünnepség részeként. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK