2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Hagyományból divatot

2022. január 27. csütörtök, 18:49
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: Zala Megyei Népművészeti Egyesület
A történelmi Zala vármegye viseleteinek modern kori feldolgozásaiból nyílt tárlat Nagykanizsán a Thúry György Múzeumban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A munkák létrejöttét egy országos alkotói pályázat motiválta, melyet a Zala Megyei Népművészeti Egyesület írt ki. 79 pályamunka érkezett a felhívásra, melyet a szakértő zsűri bírálata mellett a közönség is értékelhetett.

Pályaművekből kiállítás

Február 20-ig látható Nagykanizsán a népművészeti kiállítás, ezt követően Zalaegerszegen, a Gébárti Regionális Kézművesek Házában mutatják be a tárlatot.  A pályázatot kiíró egyesület elnökétől, Skrabut Évától kértünk tájékoztatást a kiállítással kapcsolatban. 

- 2005. óta nagy hangsúlyt fektetünk a tárgymegújításra, a tradicionális népművészetünkből kiinduló, a mai kor igényeit szem előtt tartó, funkcionális alkotások létrehozására a népművészet valamennyi szakágában. Ennek érdekében több alkotói pályázatot és termékfejlesztő projektet bonyolítottunk már le. 2016-ban „Zalai Népi Design Stúdió” néven megalakult az egyesület alkotócsoportja, ahol a résztvevők közösségi képzések formájában gazdagítják a tudásukat, feldolgozási és tervezési képességeiket, közösségi alkotásokkal jelennek meg az országos szakmai pályázatokon. Kiemelt feladat a hagyományos gyökerű, tájspecifikus, modern kézműves tárgyak létrehozása. A stúdió szellemi, inspirációs működésének köszönhetően a viseletkészítés területén két nagyon fontos szakmai projektet bonyolítottunk le. Az egyik az „Újragondolt Hetés”, mely a történelmi Hetés hagyományos paraszti viseletét dolgozta fel modern öltözetté. Ezen 5 alkotócsoport, 25 népművésszel, iparművésszel, ruhaipari szakemberrel vett részt. A projektben 20 öltözet készült el, kiegészítőkkel. A kollekció egy része bemutatásra került az Országos Népművészeti Kiállításon. Tavaly pedig a „Göcseji parasztpolgári viselet újjáélesztése” elnevezésű projektünk keretében 11 résztvevővel, három mester vezetésével 60 órás műhelyfoglalkozással és otthoni munkával készült el 14 viselet.

A kiállítás egy részlete (Fotó: Zala Megyei Népművészeti Egyesület)

Hozzátette: ezzel megtörtént az első lépés, hogy a 100 évvel ezelőtti ruhák megújulva, ma is viselhető göcseji öltözetté váljanak. A kollekció szerepelt a XI. Egri Viselet Konferencián is.

A zalai viseletek feltárásának és átörökítésének újabb állomása az egyesület „Hagyományból divatot” című országos alkotói pályázata, melynek célja a történelmi Zala vármegye népviseleteinek megújítása, modern, divatos öltözetek, öltözet kiegészítők létrehozása.

- A mai Zala megye, de a történelmi Zala vármegye néprajzi területein is vannak még olyan felfedezésre, újrafelfedezésre váró tárgyi emlékeink, melyeket fontosnak tartunk ahhoz, hogy teljes módon megismerhessük és megismertethessük. Mindennek megvalósítását az elmúlt 40 évben és az elkövetkezendő években is, a Zala megyei népművészek, valamint a néprajzi tájegységek tárgyi kultúrájának legjobb ismerői szakmai tudására alapozzuk – folytatta Skrabut Éva. Az ország egész területéről beérkező pályamunkákat: 34 öltözetet és 46 öltözet kiegészítőt tekinthetnek meg ezen a kiállításon a kedves látogatók.

Az egyesület elnöke egy kis statisztikai adalékot is megosztott: 79 pályamunkát nyújtottak be a nevezett pályázatra. 11 közösségi, 1 ifjúsági, 35 egyéni pályázó alkotásai érkeztek hozzájuk. A szakértő zsűri mellett, a közönség is szavazhatott a közösségi oldalon, melyen 1579 fő vett részt. A képekre és az eseményre eddig 40. 139 fő klikkelt rá, ez az érdeklődés mindenképpen biztató visszajelzés a folytatást illetően. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK