Vezető hírek
Évértékelés és kötetbemutató
Kultúra napi sajtótájékoztató a levéltárban
A levéltár 2021-es szakmai, tudományos és közművelődési munkájáról dr. Káli Csaba igazgatóhelyettes számolt be. Többek között elmondta: a levéltár iratállománya stagnált, jelenleg 11 ezer 173 iratfolyóméter az őrzött anyag mennyisége. Az iratrendezés, selejtezés, segédletkészítés folyamatos volt. Törvényi kötelezettségüknek eleget téve, mindemellett a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárnak adtak át iratokat. Tavaly a járvány miatt kevesebb kutató kereste fel az intézményt, mint a pandémia előtti években, az ügyfélszolgálatot viszont nem érintette ilyen mértékben a korlátozás. Köszönhető ez részben annak is, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan bővült az elektronikus ügyintézés lehetősége; ma már ügyfélkapun keresztül is számos irathoz hozzá lehet jutni, sőt további fejlesztésekre is számíthatnak az ügyfelek.
A tudományos tevékenységet és közművelődési munkát illetően elhangzott: néhány elmaradt eseményt pótolniuk kellett, ami többletfeladatot jelentett az intézmény számra. Tavaly a levéltár hét munkatársa összesen 24 tudományos írásművet jelentetett meg, ebből nyolc önálló kötet is napvilágot látott. Ezenkívül több konferenciát, sőt kiállítást is rendeztek.
Az idei tervekről Molnár András igazgató tájékoztatta a sajtót. Mindenekelőtt beszámolt egy újdonságról: ez év januárjától bevezetik az online iratkikérést a kutatók számára. A hosszú távú cél az, hogy folyamatosan fejlesszék és korszerűsítsék az elektronikus adatbázisokat, nyilvántartásokat, hogy a kutatók minél egyszerűbb módon jussanak hozzá az őket érdeklő információkhoz. Az intézmény ebben az évben két önálló levéltári kiadványt szeretne megjelentetni. Az egyiket a tavalyi „Trianon és Zala megye” című konferencia előadásaiból. A kötet a Zalai Gyűjtemény 86. számaként lát majd napvilágot. „Újabb száz történet Zalából” címmel pedig a Zalai Hírlapban 2017-2021 között megjelent levéltári ismeretterjesztő sorozat cikkeit rendezik kötetbe. A Line Design Kiadó gondozásában szintén megjelenés előtt áll Molnár András: Negyvennyolcas zalaiak. Zala megyei honvédtisztek és politikai vezetők portréi című kötete is.
2022-ben két konferenciával készülnek. A Magyar Nemzeti Levéltár Hetedíziglen projektjének keretében „Családtörténeteink” címmel rendeznek tudományos ülést május végén. Szeptemberben pedig az önkormányzattal közösen „Vendéglátás Zalaegerszegen a 19-20. században” címmel szerveznek konferenciát.
A sajtótájékoztató keretében mutatták be az „Őrnagyok, századosok, hadnagyok. A 47. honvédzászlóalj tisztjei, 1848-1849” című új kiadványt, mely a közelmúltban jelent meg a Zalai Gyűjtemény 85. számaként. A könyvről – melyet Molnár András szerkesztett és Hermann Róbert lektorált – dr. Gyimesi Endre, a Zala Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója beszélt. Elhangzott: hat helyi szerző, kilenc tiszt életrajzát tárja az olvasók elé. Nemcsak a forradalom- és a szabadságharc konkrét eseményei, hanem a zalai tisztek teljes életútja is megelevenedik; bemutatva izgalmas és tragikus sorsokat. A kötet anyaga két korábbi tudományos emlékülés előadásain alapul; ezek kibővített változatai kerültek a mostani könyvbe.
A kiadványt – melyből tiszteletpéldányok korlátozott számban a levéltárban átvehetők – korabeli képek (portrék, csatajelenetek) reprodukciói illusztrálják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben