Hosszú várandósság

„Nem a szívem alatt hordom a gyermekem”

Erika, férjével, Péterrel 6 éve él boldog házasságban, alapvetően hasonló a gondolkodásuk. A sikertelen próbálkozások után Erika felvetését elfogadta párja, és teljes egyetértésben 2018 áprilisában jelentkezetek örökbefogadó szülőknek. Erika történetét megosztotta egy országos pályázat keretében is, amiért is 2019-ben Lélekanya Díjban részesült. Akkor még nagy optimizmussal maximum két év várakozást tippelt. Akkor 25. voltak a várakozási listán, jelenleg bent vannak az első háromban. Régen elkészült a gyermekszoba, benne a kiságy, az összeállított babakelengye. Mivel újszülött és másfél év között babát szeretnének, ha csörög a telefon, akár azonnal kórházba kell vonulni, mert az újszülött mellett már az örökbefogadó anya van a kórházban. 

- Egy-két év még a rákészülés ideje, hiszen nagyon nagy változást jelent, amikor ilyen módon érkezik gyermek a családba. De a türelmünk már kezd fogyni, egyre nehezebb kitartani. Sokszor megállok a gyerekszoba ajtajában és nézem a még lakatlan szobát, rendezgetem a polcokat, a holmikat. Pelenkát nem vettünk még, mivel nem tudjuk, pontosan mekkora babát fogadhatunk örökbe. 

- Titkos örökbe fogadás lesz?

- Igen. Sajnos nagyon szomorú dolog, hogy ha az anya nem mond le a babáról, csak akkor adható örökbe, ha fél évig semmilyen módon nem érdeklődnek utána. Ezt a lehetőséget akár egyetlen telefonhívás is elveheti. Tisztelem viszont azokat, akik belátják, ha adott helyzetben és ez nagyon sokféle körülmény lehet, nem tudják vállalni a baba felnevelését és inkább az örökbeadást választják. Nem szabad elítélni őket. 

- A leendő gyermeketek fog erről tudni?

- Tudnia is kell az életkorának megfelelő szinten. Van erre már mesekönyv is, amivel szóba lehet hozni a témát már egészen kicsi kortól. Annak idején voltunk felkészítésen és ott kérték ezt. 

- Te nagycsaládban nőttél fel. Hasonló terveid voltak?

- Hárman vagyunk testvérek, a testvéreimnek is több gyermeke, sőt már unokája is van. A szüleim szintén nagycsaládban nőttek fel. Igen, ez volt az álmom. Nem így alakult. Hogy több gyermeket is örökbe fogadnánk, arról még nem beszéltünk, jelenleg az elsőt várjuk. Sok támogatást kapunk a családtól, barátoktól, ez sokat segít. Érdekes, hogy először úgy terveztem, hogy gyermekotthonban fogok majd dolgozni. De jobb, hogy nem, mert érzelmileg nagyon bevonódok, nem hiszem, hogy bírtam volna. És olyan is volt a tág családban, aki gyermekotthonban nevelkedett. Az anyaságra nagyon jó példát láttam az anyukámtól, a nagymamámtól, akik immár dédmama és ükmama szerepben vannak, lévén fiatalon születek az anyák a családunkban.

- A Lélekanya díj kapcsán írásba adtad az érzéseidet, ami egyébként jó terápiás módszer is. Máskor is élsz ezzel? Vagy hogyan segíted át magad a nehezebb időszakokon?

- Szoktam írni, jártam terápiára, kineziológiára, jógázok. Alapjában pozitív gondolkodású vagyok. Igyekszem időt szakítani magamra, bár rohanó világban élünk. Megismerkedtem sorstársakkal, barátság is szövődött, és nekik már van babájuk is. A munkahelyen is tudják, hogy én „várandós” vagyok, és hogy bármelyik percben anya lehetek. Hiszek a gondolatok teremtő erejében. 5 éve várunk, hiszem, hogy ez nem véletlen, és amikor a helyzet olyan lesz, megérkezik végre a gyermekünk. 

- Gyakran lesed a telefonod, most már a cél közelben?

- Azt nem. De a múltkor beteg voltam és azt nem bírnám ki, hogy ha pont akkor kellett volna menni és én nem tudok. De egyébként mindig úgy képzelem, hogy éppen dolgozom, és akkor szólnak. Addig is én nem a szívem alatt hordom a gyermekem, hanem benne.