Vezető hírek
Harminccal több várakozóhely a Páterdombon
Hivatalosan is átadták a a Juhász utcai parkolót
Maza Renáta útépítési szakreferens, Gecse Péter alpolgármester és Balaicz Zoltán polgármester
A Kovács Károly Városépítő Program 15 milliárd forintos keretéből 91 helyszínen történnek utakat, járdákat, parkolókat érintő beavatkozások 2024-ig. Az ütemterv szerint haladnak a munkálatokkal, amelyek felénél tartanak, mondta Balaicz Zoltán polgármester. Mint fogalmazott, az elkészült beruházások közé tartozik a Juhász Gyula utcai parkoló is, amelynek létesítése a szomszédos Radnóti utcai óvoda dolgozói és a gyerekeiket ide járató szülők kérésére valósult meg. A páterdombi városrész 30 férőhelyes új parkolója a környék parkolási gondjainak megoldásában is szerepet játszik.
Az új várakozóhelyek kialakítása, a meglévők felújítása tervezetten történik a Páterdombon, tette hozzá Gecse Péter alpolgármester, önkormányzati képviselő. Felidézte, hogy a Kinizsi utca második és harmadik ütemű felújítása során a merőleges beállású parkolóhelyeket újraaszfaltozták, majd a 80. szám alatti társasháznál 22 új férőhelyet alakítottak ki. A Baross Gábor utcában 10 aszfaltozott, illetve 21 zúzottköves felületű beállót létesítettek az orvosi rendelő közelében.
Ugyancsak a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozták a 30 férőhelyes új parkoló létesítését a Radnóti utcai óvodához közeli területen. A bejárat felőli 12 térköves burkolatú várakozóhely közül egy a mozgáskorlátozottak számára készült. Zárt csapadékcsatornát létesítettek, két napelemes kandelábert helyeztek ki, a szomszédos ingatlan védelme érdekében zártsorú és dróthálós kerítést építettek, a kivitelezéssel érintett járdaszakaszt újraaszfaltozták, valamint parkosították a környezetet. A Juhász Gyula utcai új parkolóval együtt, összesen 83 új várakozóhelyet hoztak létre a Páterdombon az elmúlt években.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban