2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Hidegremix-eljárásal erősítik meg alapját

2023. május 09. kedd, 17:16
Szerző és fotó: Antal Lívia
A Gesztenyési utca repedezett, süllyedésekkel tarkított burkolata már csak helyenként látszik, hiszen egy speciális géppel megkezdték pályaszerkezete rétegeinek átkeverését és tömörítését, amely alapja lesz új, aszfaltos burkolatának.

Felújítják a Gesztenyési utcát

Gecse Péter és Balaicz Zoltán

A rekonstrukció a Kovács Károly Városépítő Programból valósul meg bruttó 108,7 millió forintból, a Szabadics Zrt. és a Horváth-Ép Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a bejáráson elmondta, az önkormányzatnak nem lenne elegendő forrása az utak, járdák, parkolók felújítására, ezért mindenképpen szükség van ezen programban biztosított mintegy 15 milliárd forint állami támogatásra. Mint fogalmazott, minden városrész számít, ezért a Kovács Károly Városépítő Program jelentősége az önkormányzat arányos városfejlesztési törekvéseinek megvalósításában is megmutatkozik. A Botfán élőknek is jogos igénye, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő közmű-infrastruktúra álljon rendelkezésre, illetve könnyebb és biztonságosabb legyen a közlekedés. A Gesztenyési utca felújítása ezt szolgálja, hangsúlyozta a polgármester.

A lakóút funkciót betöltő utca jelentős átmenő forgalommal terhelt a Karácsony-hegy irányába, rekonstrukcióját ez is indokolta. A Kovács Károly Városépítő Program jelentőségét emelte ki hozzászólásában Gecse Péter alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője. Mint mondta, az elmúlt időszakban Páterdomb és Zalabesenyő vonatkozásában tudtak utakat, járdákat, parkolókat érintő fejlesztésekről beszámolni a program jóvoltából.

Most a botfai Gesztenyési utca van soron, amelynek besüllyedt, töredezett útburkolata a közlekedés biztonságát is veszélyeztette. A 27. számú ingatlantól a lakott terület határáig 532 méter hosszúságban hidegremix technológiával erősítik meg a burkolatot, amelyre kopó- és kötőréteg beépítésével aszfaltszőnyeget húznak. A lakott terület határától a külterületre vezető meredek szakaszt 72 méter hosszban aszfaltozzák le. A szennyvízcsatorna-hálózaton hét bekötést cserélnek újra, továbbá kitisztítják a nyílt vízelvezető árkokat, valamint az úttesten keletkező víz elvezetése érdekében hét surrantó elemet építenek be. A rekonstrukció várhatóan egy hónapig tart.

Gecse Péter elmondta továbbá, hogy szintén lakossági kérésre a napokban megkezdődik a vízelvezető árkok ütemezett burkolása a Botfa utcában, de ez már önkormányzati forrásból. A TOP-projekt keretében megvalósuló botfai kerékpárút kivitelezésére hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. A déli átkötő út megépítése előkészítés alatt áll, amely a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva épül majd meg.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK