Vezető hírek

sport
Évzárót tartott az MLSZ Zala Vármegyei Igazgatósága
Évzáró összejövetelt tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Vármegyei Igazgatósága kedd este a zalaegerszegi Belga Étteremben, ahol átadták az idei Zala Vármegye Labdarúgásáért-díjakat. Az elismerésben idén is három olyan személy részesült, akik hosszú évek óta kiemelkedően hozzájárulnak a megye labdarúgásának fejlődéséhez.

kultúra
Korszakokon átívelő faliképek, zalai szálakkal
Vörös Rozália (1919-1992) és Redő Ferenc (1913-2012) Budapesten illetve Leányfalun élt festő- és gobelinművészek falikárpitjaiból nyílt retrospektív kiállítás a Szombathelyi Képtárban. Az eseménynek zalai vonatkozása is van, hiszen a kiállítást a művészházaspár fia, ifj. Redő Ferenc régész nyitotta meg, akinek neve Zala megyében egyet jelent Zalalövő római kori múltjának feltárásával.
hanghatás
Adventi Eszterhéj koncert Andráshidán
Az Eszterhéj Kamara Miniatűr adott koncertet december 8-án az andráshidai templomban. A helyi származású énekesnő, Karát Eszter az egyik alapítója az Eszterhéj zenekarnak, melynek trió formációját hallhatta most a közönség.

civil
35 esztendős a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület
Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A civil szervezet tagjai – köztük néhány alapítótag is – a Göcseji Múzeumban gyűltek össze, hogy felelevenítsék a kezdeti éveket és az azóta eltelt időszak történéseit.

közélet
Aszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén
Folyamatos a munka Zalaegerszegen a Baross-liget környékén a Kosztolányi utca kétirányúsítása projekt részeként. A polgármesteri hivatal lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint, megfelelő időjárási viszonyok esetén a következő 10 napban több munkafolyamat is zajlik az érintett szakaszokon.
civil
Mikulás sétát szervezett a Bogáncs Állatmenhely
Ritkán látni egy órán át kutyára várakozó sort a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely bejáratánál. December 8-án ez a ritka állapot fordult elő. Mikulás nap alkalmából sétára lehetett vinni a lakókat, akik lelkesen és boldogan haladtak a Parkerdőbe és vissza alkalmi sétáltatójukkal.
életmódi
Horváth Szilárd enso körei a Gönczi Galériában
„Enso” címmel, enso körökből készült festményeit mutatta be Horváth Szilárd a zalaegerszegi Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Az alkotó nevét, sokoldalúságát sokan ismerik és elismerik Zalaegerszegen.
hanghatás
Adventi hangverseny a Liszt-iskolában
Hagyományos adventi koncertre várták két estén át a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolába a szülőket, hozzátartozókat és a vendégeket. December 3-án és 4-én is telt házas volt az intézmény lelátóval rendelkező tornaterme, ami egyben a hangversenyek, koncertek, nagyobb lélegzetű bemutatók, ünnepek helyszíne is.

életmódi
Többszörös véradókat köszöntöttek Zalaegerszegen
A Magyar Vöröskereszt Zalaegerszegi Területi Szervezete a hagyományokhoz híven, az év végéhez közeledve elismeréseket adott át a többszörös véradóknak.

civil
„Én is szÉP vagyok!” – Élményfotózás a fogyatékos emberek világnapja alkalmából
A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) immár hetedik alkalommal szervezte meg az „Én is szÉP vagyok!” elnevezésű élménynapját a fogyatékos emberek világnapja alkalmából. A rendezvénynek a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja adott otthont, ahol több mint nyolcvanan élvezhették a különleges programot az Infocentrum nagyelőadójában.

közélet
PICúr Park: egy gyermekbarát rehabilitációs centrum
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány támogatásával valósul meg a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház területén a PICúr Park Kültéri Fejlesztő Tér és Rehabilitációs Központ. Az alapítvány a beruházás beltéri egységét ünnepélyes keretek között adta át használatra a kórház számára.
oktató
Előadás a Zrínyiben: kortársunk a mesterséges intelligencia
A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban a Minősített Tehetséggondozó Műhely szervezésében tartott előadást Bíró Gábor nyugalmazott igazgató a mesterséges intelligenciáról, mint KorTÁRSról. A program elsősorban a pedagógusok részvételére számított.

kultúra
A pálos nővérek mindennapjai
A Pálos nővérek története címmel Balaicz Zoltánné tartott előadást a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban, kapcsolódva az intézmény Pálosok – Rendtörténeti időszaki kiállításához.

gazdaság
Több mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál
A zalai gazdaság 2023-as teljesítménye és a régió vállalkozásainak helyzete állt a középpontjában a TOP 100 Gazdasági Fórumon, amelyet szerdán rendeztek meg Zalaegerszegen, az Arany Bárány Szálloda télikertjében. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalai Hírlap és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös szervezésében létrejött eseményen bemutatták a TOP 100 kiadvány legfrissebb adatait.
népies
András-napi hagyományok a Göcseji Tudásközpontban
A hagyományőrzésben egy új elemet hoztak színre a Göcseji Tudásközpontban. András nap, vagyis november 30-a a vigasságok utolsó napját jelentette egykor, aztán kezdetét vette az adventi elcsendesülés. Így ezen alkalomból zenés összejövetelt szerveztek az érdeklődőknek.

olvass!
Arcokat hagytam: új kötet a "Deák kertben"
Bemutatták a Deák+kert Könyvek sorozat második kiadványát; ezúttal Nagy Terka költő, tanár "Arcokat hagytam" című verseskötete jelent meg az irodalmi portál, illetve az azt működtető Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gondozásában.
oktató
Adventi bazár a Waldorf-iskolában
Bár minden évben megtartják, de az új iskolai helyszínen ez volt az első Adventi bazár program a Tűzmadár Waldorf Iskolában.

kultúra
Bellus Attila lélekképei a színház galériájában
„Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk?” címmel Bellus Attila zalaegerszegi színművész festményeiből nyílt tárlat a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában.

olvass!
Grecsó Krisztián volt a Deák-könyvtár vendége
Rekordszámú irodalomkedvelő előtt mutatta be Zalaegerszegen új regényét Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett találkozón Karáth Anita költő, magyartanár beszélgetett a szerzővel, aki a vidéki helyszínek közül elsőként Zalaegerszegre hozta el „Apám üzent” című transzgenerációs regényét.
hanghatás
Canterina adventi koncert a hangversenyteremben
Mindjárt az advent első napján, december elsején várta hagyományos koncertre a nézőket a Canterina Kamarakórus a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az idén az ünnepi műsort a nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes vendégfellépésével adták elő.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bangó Margit és zenekara. (1), Klímabarát Települések Szövetsége (1), Muravidék (4), LUCA Nap (3), Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál (5), Military Nemzetközi és Nemzeti Lovastusa (1), Biró Dániel tulajdonos-ügyvezető (1), Nyelvtanulás (4), Kereskedelem (2), Rohammentő (1), Évzáró batyusbál (2), Sárberki Horgásztó (4), Hooligans koncert (2), Gyász (6), lakástűz (1), borászat (5), Rózsák Szalon Zalaegerszeg (1), autóvezetés (2), szakképzett munkaerő (2), Sárkányölő Szent György lovas szobor (1)