Vezető hírek
Péterfy Bori zenéről, színészetről, traumákról
Borikönyv-bemutató a Deák Ferenc könyvtárban - Péterfy Borinak a színpad a drog
A „Love Band” énekesét már sokszor láthatta a zalaegerszegi közönség színpadon; de eddig csak koncert közben. Pódiumest keretében most mesélt először gyerekkoráról (arról a művészi közegről mely már akkor körülvette), a pályakezdésről valamint az alternatív színházak és zenekarok világáról (Krétakör, Amorf Ördögök). De életének nehéz pillanatai, sorsfordító és jellemformáló eseményei is szóba kerültek. Na és az a kérdés is, hogy nem okoz-e némi tudathasadást számára, hogy színész, rockdíva és egy kamasz fiú édesanyja is egyszerre?
Karáth Anita, Péterfy Bori, Tóth Renáta
Egyáltalán hogyan egyeztethetők össze ezek a szerepek, feladatok? Mikor színészként áll színpadra, (vagy a kamerák elé) az valóban egy szerep, amit próbál a lehető legjobb tudása szerint eljátszani. A koncerten viszont saját maga tökéletes változata jelenik meg – fogalmazott. Mint mondta, szerencsére nincs szüksége drogokra, mert neki a színpad a drog, az eufória. A művészet pedig a traumák feldolgozásában is segíti az embert.
Mindez kiderül a Borikönyvből is: Péterfy Bori őszinte, giccsmentes, kalandos, örömöktől és drámáktól sem mentes életrajzát Tóth Júlia Éva foglalta kötetbe, mégpedig Bori elbeszélései alapján. A könyv mégsem egy hagyományos interjúkötet, vagy életrajz; belelapozva sokkal inkább egy színes rocklexikon benyomását kelti. A fotók és grafikák közötti szövegekből azonban feltárul a színész, énekes világa.
Ahogyan az a kötetbemutatón is elhangzott, a cél az volt, hogy egy művészi kivitelezésű „tárgy”, vagyis könyv szülessen, amiben Bori egyénisége, sokszínűsége maximálisan benne van. Figyelembe vették azt is, hogy manapság egyre kevesebben olvasnak hosszú szövegeket, így sok fotó és grafika illusztrálja a könyvet. Olyan mintha ő írta volna, de igazából az énekes „csak” mesélő.
A jó hangulatú esten az is elhangzott, hogy furcsán megváltozott a világ a social media miatt. Manapság teljesen más közegben vannak a fiatalok, mint a 90-es évek elején, amikor ő kezdte a pályát. Úgy érzi, hogy ma is sok a tehetség és gyorsan lehet sikereket elérni, viszont több a szorongás is. A gondok ellenére nem látja sötéten a helyzetet, mert a világ kinyílt, rengeteg a lehetőség. A baj inkább az, hogy a tehetségek külföldre mennek. Hozzátette: a művészet lehet egyfajta szócső, ami rávilágít a problémákra, de csak akkor, hanem „mázzal” öntjük le. Azt tapasztalja, hogy azok a színházak ahol ő játszik, dugig vannak nézőkkel. Van érdeklődés a kortárs darabok iránt. A szakértők szerint hiába terjed az A.I., a színházakat nem teszi majd tönkre, mert mindig fontos lesz élő embert és élő színpadi játékot látni.
A beszélgetésen szóba került a Péterfy Bori és a Love Band legújabb, immár 8. albuma, a Medúza is. A címet Luciano Garbati argentin–olasz szobrász fordított Medúza-szobra ihlette. A kompozícióban a nő áll Medúzaként, és a kezében van Perszeusz levágott feje. (Sokszor hivatkoznak úgy a műre, hogy „A szobor, amely gyógyítja a nőket”. ) Az új lemez az énekes válása után készült, így ebben a „Medúzában” is benne van az igazságszolgáltatás, a traumafeldolgozás… Ne hagyjuk, hogy akit szeretünk korlátozzon, végül megmérgezzen minket. Hiszi, hogy mindig dönthetünk és javíthatunk a sorsunkon, a tragédiák után pedig megerősödve állhatunk fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával