2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Réti László író az Apáczai-tagkönyvtárban

2024. október 09. szerda, 22:21
Szerző, fotó: B.K.
A közelmúltban író-olvasó találkozón vehettek részt az érdeklődők a 21 kötetet és 10 forgatókönyvet jegyző egykori rendőr nyomozóból lett íróval, Réti Lászlóval, a zalaegerszegi Apáczai-tagkönyvtárban.

„Azért írok, mert engem szórakoztat”

Réti László 20 évet szolgált rendőrként Budapesten, 8 évig emberöléses ügyek felgöngyölítésében dolgozott. Van tehát miből meríteni, milyen tapasztalatra építeni krimi jellegű regényeit, bár művei ennél szélesebb témakörűek. Bevallása szerint 30 éves kora körül kezdett írni, főleg abból a célból, hogy kipróbálja maga az írás leköti-e olyan hosszú ideig, amíg egy regény megszületik. Bár viszonylag gyorsan írja a könyveit, de nem napirendszerű rutinnal, hanem amikor már égető vágyat érez az íráshoz. 

- Azért írok, mert engem szórakoztat. Ha mást is, az egy plusz dolog. A hivatásomhoz kapcsolódó témákat választok főleg. A rendőri szakmai kérdésekben szívesen segítek a hozzám fordulóknak, tisztelem, aki utánanéz a dolgoknak. A világ legjobb munkája írónak lenni, ha valaki ezt anyagilag megengedheti magának. De szerencsére sok mindennel szeretek foglalkozni, kell nekem a munkahely, ahol emberi kapcsolatokkal, pofonokkal találkozom. Ezekből merítem a karaktereim alapjait. 

A könyvírás módszeréről is mesélt a közönségnek.

- Minden könyv története leírható egy mondatban. Mappákban gyűjtöm ezeket a mondatokat, amíg 8-10 oldallá nem bővülnek, amíg minden csavar meg nem lesz a sztoriban Az a tapasztalat, hogy az emberek egyszerre 20-25 oldalt olvasnak el, ha addig nem történik valami érdekes fordulat, leteszik a könyvet – utalt a filmforgatókönyvekben is alkalmazott technikára, melyben szintén jártas – Nem alszom sokat, és ilyenkor nem a plafont bámulom, hanem írok valamit. De előbb nagyon sok háttérmunka, gyűjtés kell. Ez a nagyobb feladat. Például egy most készülő könyvemhez hónapokig dolgoztam együtt egy halottlátóval, és magam is tapasztaltam olyan dolgokat, amit nehéz megmagyarázni. 

Jasztrab Erika főkönyvtáros kérdéseire válaszolva még elárulta, az a kedvenc írója, akinek a sémáját nem tudja kikövetkeztetni. Illetve, hogy fülszöveget nem szokott olvasni, hanem mások ajánlása és a borító fontos számára. Ezért tartja jelentősnek a grafikusi munkát saját regényeinél. 

A fiatal generációval kapcsolatban elmondta:

- Ezt a korosztályt megnyerni az olvasásnak nem lehetetlen. De tudni kell, milyen felgyorsult képi világban élnek, ezért pörgősnek és szórakoztatónak kell lenni a könyvnek, mert szórakozni akarnak és már az első oldaltól. 

Réti László beszélt még a terveiről és az általa vezetett írói kurzusokról is. 
      
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK