Vadas Zsuzsa
közélet
Végleg lezárják a zalaegerszegi nyitott termálfürdőt
Tartalmas és részletes előterjesztés került a képviselők elé az önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésén. "Javaslat a gébárti fürdőlétesítmények hosszútávú üzemeltetésére" címmel, amelyben a tó környékén elhelyezkedő szabadidős létesítményeket vették górcső alá. A helyzetelemzés a múlt-jelen-jövő hármasra épül. A végeredmény logikus és mégis szomorú.
közélet
Közösen ünnepelt a kórház és a város
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idén ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját, tisztelegve az elődök előtt. Mint ismert, a kezdetek 1848-ra nyúlnak vissza, amikor is megnyílt a 12 férőhelyes Ispotály (a Kossuth utcában, a posta melletti épületben), helyt adva az intézményesített betegellátásnak Zalaegerszegen.
közélet
A helyi adókat nem, a felelőtlen állattartók bírságát viszont emelik
Az európai energiaválság és az infláció még mindig érezteti negatív hatását, de az önkormányzat igyekszik figyelni a polgárok élethelyzetére. Ezért a temetkezési és a temetői szolgáltatási díjak 2024-ben nem emelkednek – fogalmazott a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a polgármester.
interjú
Látásfogyatékosoknak "adja hangját" az egykori rendőrkapitány
Kristálymikrofon, oklevél, fotózkodás, és sok-sok gratuláció. Varjasi Gábor nyugállományú rendőrezredes, Zalaegerszeg egykori rendőrkapitánya legutóbb a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elismerését, a „Hangomat adom” díjat vehette át Budapesten.
közélet
Július 13-14-én gépkocsival nem lehet közlekedni a Kosztolányi utcában
Zalaegerszeg belvárosában, a Kosztolányi utca kétirányúsításának munkálatai a tervnek megfelelően szépen haladnak. A közműépítések, közműkiváltások, szegélyezések és egyéb építési munkák a végéhez közelednek és elindulnak az aszfaltozási munkálatok – tájékoztatott a helyszínen Bali Zoltán alpolgármester és Dormán László, a kivitelező konzorcium képviseletében.
zöld
Zala megye hét csodájának egyike az Azáleás-völgy
Zalaegerszeg egyik kedvelt kirándulóhelye, az Azáleás-völgy 2010 óta szerepel Zala megye 7 természeti csodája között.
közélet
Átadták az idei díszpolgári címet Zalaegerszegen
„A város történetét megidéző ünnepi közgyűlések lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megidézzük elődeinket, értékeljük a közös eredményeinket és együtt álmodjuk meg a jövőnket” – fogalmazott a városnapi ünnepi közgyűlés köszöntőjében Balaicz Zoltán, majd utalt arra, hogy az idei évben ünnepeljük az 1848-as forradalom kitörésének 175. évfordulóját.
közélet
Az izraeli nagykövet Zalaegerszegen
Izrael állam megalapításának 75. évfordulója alkalmával Zalaegerszegre látogatott Yacov Hadas-Handelsman Izrael magyarországi nagykövete, aki programjának részeként találkozott Balaicz Zoltán polgármesterrel, ellátogatott a Kölcsey gimnáziumba, ahol a 10. és 11. évfolyamosok számára angolul tartott órát Izrael államról, illetve a világban jelenleg zajló politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokról.
zöld
Jövőre medvehagyma fesztivál
A csácsi településrész hagyományos programsorozata március 15-én, ünnepi rendezvénnyel kezdődött és június elejéig tart, sok színes és érdekes program várja az érdeklődőket. Herkliné Ebedli Gyöngyivel, a városrész önkormányzati képviselőjével arról beszélgettünk, milyen letőséget és újításokat rejt még a tavaszi fesztivál.
oktató
Művészeti fakultációs csoport kiállítása a Kölcseyben
A művészeti fakultációs csoport munkáiból nyílt kiállítás a Kölcsey Ferenc Gimnázium galériájában. A tíz 11. évfolyamos diák – Simon Szófia, Erőss Noel, Madár Veronika, Péntek Kitti, Tóth Benedek, Jakabfi Jázmin, Kovács Brigitta, Gyökeres Kornélia, Vörös Zóra, Horváth Luca, Gyulai Galina – különleges alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
köztér
Tündöklés, bukás, újratervezés
Mint arról beszámoltunk, elkezdődtek az egykori ZA-KO Ruhagyár rekonstrukciós munkálatai. A következő években loftlakásokat alakítanak ki az egykori gyárépületben. Az új helyzet apropóján tekintettünk vissza a tündöklés, és a bezárás időszakaira; a ZalaEgerszeG hetilap egyik 2003-as riportja alapján.
kultúra
Együttműködés Bagod és a Göcseji Múzeum között
Nagyon régi, és kiváló munkakapcsolat van Bagod község önkormányzata és a Göcseji Múzeum között. Ennek részleteiről beszélt Sipos Ferenc polgármester és dr. Kostyál László múzeumigazgató, amikor a sajtó nyilvánossága előtt együttműködési megállapodást írt alá.
közélet
Önálló fűtésrendszer a hangversenyteremben
Zajlik az intézmény fűtésrendszerének leválasztása, saját kazánház kiépítése, két új, modern gázkazán beépítése és a kapcsolódó fűtéstechnika telepítése. A részletekről a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem előtt Balaicz Zoltán polgármester, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Flaisz Gergő a Keresztury VMK igazgatója és Tóth László, tagintézményvezető számolt be.
köztér
Igazi rózsák terévé válik
A Kovács Károly Városépítő Program keretéből újul meg a zalaegerszegi Rózsák tere. Eddig elbontásra kerültek a meglévő járda- és sétányburkolatok, a régi szökőkút medencéje és használaton kívüli vezetékei.
közélet
Újra kinyitott a kertvárosi posta
Mint ismert a Magyar Posta Zrt. november 12-től 210 településén 366 postahivatal működését ideiglenesen szünetelteti. Az energiafelhasználás csökkentése érdekében Zalában 24 postahivatalt zártak be, Zalaegerszegen hatot, köztük a kertvárosi 6-os számú hivatalt.
közélet
Ünnepi közgyűlés és díjátadó
„A közösségek a kölcsönös bizalomtól függnek, és nélküle nem fognak spontán módon létrejönni. A mi városunk közössége attól válik egyre erősebbé, ha lehetőséget adunk egymásnak, ha bízunk egymásban, ha merünk tenni azért, hogy mindenki részt vehessen a munkában”.
közélet
Az ifjú Deákról avattak mellszobrot a törvényszéken
„Zalának büszkeség oly férfi, milyen ritkán születik” – írta Vörösmarty Mihály költő legjobb barátjáról Deák Ferencről. Születésének 219. évfordulója alkalmából Zalaegerszegen, a róla elnevezett téren ünnepséggel és koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak, ahol Kiss Gábor könyvtárigazgató méltatta a reformkori politikus munkásságát. Zalaegerszegi szobra volt az első az országban, halála után három évvel, 1879-ben készült el közadakozásból.
közélet
Emlékezés az aradi hősökre
173 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hős honvédtisztjeit. Az aradi vértanúk: Knézich Károly, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János, Török Ignác, Aulich Lajos, Nagy-Sándor József, Láhner György, Poeltenberg Ernő, és Vecsey Károly – ők kötél általi halállal haltak meg.
közélet
A költségvetéstől a gébárti tulajdonviszonyokig
A zalaegerszegi képviselőtestület legutóbbi ülésének fontosabb döntéseiről számolt be a városházán tartott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester. A testület elfogadta a 2022-es költségvetés harmadik negyedévi módosítását. Az év elején elfogadott főösszeg 63,6 milliárd forintról 69,8 milliárd forintra nőtt.
közélet
Elfogadta a közgyűlés az idei évi költségvetést
Zalaegerszeg képviselőtestülete elfogadta a város 2022-es költségvetését, amely stabil, kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé hitel felvétele nélkül. Megfelelő mozgásteret biztosít az idei beruházásokra, fejlesztésekre, illetve az intézményrendszer működtetésére – fogalmazott a közgyűlés utáni Zeginfón Balaicz Zoltán polgármester.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Retro Kávéházi Esték (12), Vadászati konferencia (6), Kölcsey Ferenc Gimnázium (23), Mindszentyneum (46), Dödöllefesztivál (2), Egervár (41), Bikini koncert (3), PIACI SZEZONNYITÓ (1), Látogatóközpont (2), Bokor Katalin (2), Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar (2), útlezárás (1), Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (6), Karos-Spa **** Zalakaros (1), Családbarát szülészet (1), Neked munka, nekik álom (1), Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa(826), TulipGarden Balaton (1), Avatás (23), Zalaegerszegi önkormányzat (115)