Vezető hírek
A pszichopata pszichiáter manipulációi
Disztópikus történet autokráciáról, eszmélésről
Tóth Renáta könyvtárigazgató, Tóth Krisztina és Karáth Anita
Az esten Tóth Krisztina tavaly megjelent regénye, „A majom szeme” került fókuszba, melynek már a címe is egy külön történet. A szerző fiatal korában sokáig állatorvos szeretett volna lenni, emiatt különféle esettanulmányokat olvasott. Többek között azokról a szovjet és amerikai kísérletekről is, melyek célja az volt, hogy különféle állatokon „fejcseréket” hajtsanak végre. Egy új testet kapott majom esete örökre felkavaró élmény maradt számára. Az állat ugyanis a műtét után hirtelen kinyitotta a szemét, melyet egy fotós megörökített. Vajon ki néz, ki eszmél? A fej, vagy a test? – merült fel a kérdés. Mikor a regényre készült, beugrott neki a kamaszkorában látott kép a majomról, ez adta a cím ötletét. Persze a regénynek is egyfajta alapgondolata a kérdés, még ha elvonatkoztatva is.
A kissé disztópikus történet főszereplője ugyanis egy pszichopata, abuzáló pszichiáter, akit az a kérdés foglalkoztat, hogy a lelket át lehet-e ültetni? Vagyis, működik-e a lélekátültetés az agymosás révén. Női páciensei a kísérleti alanyok. A szexmániás orvos uralma alá hajtja a nőket, miközben elsősorban nem a testiség érdekli. Az irodájában pedig ott lóg a már említett kinyílt szemű majom képe.
A találkozón "A majom szeme" című könyvről esett szó.
A cselekmény ennél azért szövevényesebb (minden szereplő a saját családtörténetét boncolgatja), mint ahogy az is, hogy éppen ki az egyes fejezetek elbeszélője. Az egész történet pedig egy autoriter társadalomban játszódik, nem tudjuk, hogy hol és mikor. A főhős közel áll a politikához, így szabad kezet kap a privát kísérleteihez.
A könyv egyik lényeges gondolata az, hogy a pszichiáter viszonya a páciensekkel, egyfajta tükörképe annak, ahogy a hatalom bánik az emberekkel. Vagyis az autoriter technikák mindig leszivárognak az alsóbb szintekre. Ahol pedig folyamatos az állami kontroll, ott az önkontroll is működésbe lép. Tóth Krisztina úgy alkotta meg a főhős karakterét, hogy az kezdetben szimpátiát keltsen az olvasóban. Mint mondta, nagyobb a tétje a dolognak, hogy ha eleinte ő maga is becsapja az olvasót. Megszeretjük a karaktert, akiről később kiderül, hogy egy szörnyeteg. A szereplők olyan dolgokat is kimondanak – sokszor humoros formában – amiről általában nem beszélünk a hétköznapokon. Így megjelenik a groteszk, mint minőség; oldva ezzel a folyamatosan jelen lévő baljós feszültségét, és azt a tényt, hogy a történetben mindenki boldogtalan.
Az esten szó esett a szerző legújabb kötetéről is, mely az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza. Az „Ahonnan látni az eget” című könyv a jelenünkről szól, a közöttünk élő emberek (vagy saját magunk) hétköznapi epizódjairól. Kiemelve válságokat, tragédiákat: mindezt a már említett groteszkkel, és az íróra jellemző abszurd humorral fűszerezve olvashatja a közönség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban