2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Rajzverseny az ősz jegyében

2021. november 16. kedd, 17:27
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Őszi formák, színek, tájképekben és csendéletben címmel rendezett regionális festészet- és rajzversenyt az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. A pályázatot 7. és 8. osztályos diákok körében hirdették meg.

Négy megyéből várták a diákokat

A részletekről Tánczos György, az iskola művésztanára tájékoztatta lapunkat. Mint mondta, a verseny immár húsz éves múltra tekint vissza, azonban most nemcsak a Zala megyei tanulókat várták. Tavaly merült fel az ötlet, hogy bővítsék regionális szintre a rendezvényt. Idén így Veszprém, Somogy és Vas megye általános iskoláiban is meghirdették a versenyt. A kétfordulós megmérettetésre rajz- és festészet kategóriában is nevezhettek az érdeklődők. Az első forduló munkáit (őszi tájképek) otthon készítették el a diákok, ezeket a pályaműveket a második fordulóra kellett magukkal vinniük, amire már az Ady-iskolában került sor. Itt nem szabadon választott munkákat, hanem „beállított”, őszi hangulatú tárgykompozíciókról, enteriőrökről készült grafikákat és festményeket vártak a diákoktól. Ott jártunkkor épp ezeken dolgoztak a versenyzők. 

A szakmai zsűri az első és a második forduló alkotásait együtt bírálta el. Az itt készült pályaművek az Ady-iskola archívumába kerülnek, melyekből a jövő évi verseny előtt kiállítás nyílik. Tánczos György hozzátette: a versenynek az is célja, hogy a pályaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos diákok körében népszerűsítsék kicsit az iskola gimnáziumi művészeti képzését.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK