Vezető hírek
Mintaprogramokkal az olvasásfejlesztésért
Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója a vendégeket köszöntve elmondta: „Az én könyvtáram” országos rendezvénysorozat a megyei könyvtárak együttműködésével zajlik. A vidéki intézmények munkáját a Szabó Ervin Könyvtár koordinálja, mint a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című uniós projekt lebonyolítója. A pályázat részeként úgynevezett mintaprogramok létrehozásával az óvodás és iskoláskorú gyerekek tanulását segítik. Kiemelt figyelmet fordítva az olvasásfejlesztésre, információkeresésre és könyvtárhasználatra. Remélik, hogy a program által minél több iskolát, és rajtuk keresztül diákot tudnak megszólítani szerte a megyében.
Szakmai nap a megye könyvtárosainak
Kiss Gábor köszöntötte a résztvevőket
A pályázat részleteiről Farkas Ferenc, a Szabó Ervin Könyvtár EFOP projektirodájának szakmai vezetője szólt. Mint mondta: annak ellenére, hogy egyre többször beszélünk arról, hogy az emberek manapság nem olvasnak, vagy nem úgy és annyit olvasnak, mint régen, a könyvtárak még mindig meghatározó résztvevői a kulturális alapellátásnak. Az intézményeknek összesen kétmillió regisztrált olvasója van, és 440 ezer 14 év alatti diák látogatja az ország könyvtárait. Persze a szakemberek tisztában vannak vele, hogy újabb és újabb tartalmakkal kell megtölteni a könyvtárakat ahhoz, hogy ne csökkenjen ez a szám. Annál is inkább, mert a látogatók manapság nem mindig olvasnivalóért mennek a könyvtárba. Egyre több ugyanis a különféle rendezvények, kihelyezett tanórák, képzések, vetélkedők, író-olvasó találkozók száma.
Farkas Ferenc ismertette a projekt részleteit
Ebbe a sorba illeszkedik bele Az én könyvtáram program is, mely többek között arra keresi a választ, hogy hogyan tudnak a könyvtárak még több óvodást és iskolást elérni. Illetve, hogy mindehhez milyen segítséget tudnak nyújtani maguk a könyvtárosok. A program célja az is, hogy különféle könyvtári szolgáltatások révén támogassák, kiegészítsék a közoktatásban zajló munkát. Így az egyes rendezvények alkalmával nagy hangsúlyt fektetnek az olvasásfejlesztésre, a digitális írástudás közvetítésére, a tehetséggondozásra vagy éppen a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására. Ez utóbbit segíti például a Betűspagetti című szövegértési foglalkozás, melyet kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztésére dolgoztak ki.
Az eseményen többek között elhangzott: országos szinten eddig 3600 szakember vett részt a projekthez kötődő rendezvényeken és mintegy 2100 diák vállalta, hogy kipróbálja a program során kidolgozott könyvtári mintaprogramokat. Zala megyében öt mintaprogram készült, ezeket a szakmai nap keretében ismertették az egyes könyvtárak képviselői.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése