Vezető hírek
Igazolt szakmai tudás, piacképes diploma
A Pannon Egyetem rektora a Pannon Egyetem zalaegerszegi képzési helyének tanévnyitó rendezvényén kitért arra, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalok több mint fele valamely budapesti intézmény hallgatója, illetve a diploma megszerzése után nyolcvan százalékuk a fővárosban is marad. A Pannon Egyetem küldetése éppen ezért az, hogy a közép- és nyugat-dunántúli régiókban élő fiatalok számára megalapozott szakmai tudást, piacképes diplomát adhasson valamennyi telephelyén.
Ünnepélyes eskütétel
Kiemelte, a Pannon Egyetem nemzetközileg is jegyzett rangját mutatók támasztják alá. Az idei felvételi kiadvány intézményi összesített névsorban a hatodik helyen áll, az oktatói kiválóság szerint pedig ezüstérmes. A tudományos eredmények alapján készített rangsorban a 72 hazai felsőoktatási intézmény között a hetedik helyet foglalja el. A rektor köszönetét fejezte ki a városnak az „arany fokozatú” támogatásért, valamint a régió gazdasági szereplőinek az aktív közreműködésért, mert mint fogalmazott: e nélkül az igencsak erőforrás igényes műszaki képzés nem lehetne fenntartható a felsőoktatás jelenlegi finanszírozási rendszerében.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere egyetemi éveit felidézve arra intette az elsőéves hallgatókat, hogy hallgassanak tanáraikra, és jól gazdálkodjanak idejükkel az eredményes tanulás érdekében. Hangsúlyozta, a helyi műszaki felsőoktatás átvételében a Pannon Egyetem Mérnöki Kara kiváló partnernek bizonyult, és már a következő jelentős fejlesztésekről egyeztetnek. 2015-ben 1800 új munkahely jött létre és az év végére újabb ezerfős bővülést könyvelhet el a város. Kiemelte, a vállalatoknak egyre növekszik a műszaki szakemberek iránti igénye. A Zalaegerszegen megépülő járműipari tesztpálya 350 kutatói és fejlesztői álláshelyet jelent a város számára.
„Hallgatóvá fogadom...”
Dr. Szalai István dékán, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetének igazgatója elmondta, szeptembertől nappali tagozaton 38 mechatronikai mérnök alapszakos hallgató kezdi meg tanulmányait a zalaegerszegi kampuszon. Ez a létszám kétszerese a tavaly felvetteknek. A hallgatók 66 százaléka duális képzésre jelentkezett, ők ebben a tanévben 19, az egyetemmel szerződésben álló vállalatnál kezdhetik meg gyakorlatukat.
A dékán beszélt arról is, hogy oktatási portfoliójukat szerszámfejlesztő szakmérnök valamint a járműipari tesztmérnök képzéssel kívánják bővíteni az elkövetkezőkben. Az elsőéveseknek azt mondta, legyenek büszkék arra, hogy az ország egyik dinamikusan fejlődő, stabilan gazdálkodó, kiváló egyetemi címmel rendelkező felsőoktatási intézményébe, a Pannon Egyetemre nyertek felvételt.
Nagy András, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnöke Lukács Péter valamint Molnár Tamás mechatronikai hallgatónak nyújtotta át az alapítvány ösztöndíját. Elismerést kapott Végh Márk végzős hallgató a diákéletben végzett elkötelezett közösségi munkájáért. Ezt követően az elsőéves hallgatók ünnepélyes esküt tettek.
A zalaszentgróti Bors Ádám jövőjét mechatronikai mérnökként képzeli el. Mint mondta, ez egy sokoldalú feladat, mivel a tervezés és gyártás egyaránt igényel gépészeti, elektronikai és informatikai ismereteket. A legmesszebbről, a Békés megyei Okányból nyert felvételt Fazekas Attila. Mint mondta, a veszprémi egyetem nyílt napján találkozott a zalaegerszegi duális képzéssel, amely megtetszett neki. Fontosnak tartja a gyakorlatorientált oktatást, nagy lehetőséget lát benne, és sikeresebb elhelyezkedést a diploma után. Úgy tervezi, ha végez, itt is marad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Trenkwalder, Magyarország Zala könyvesbolt - ZalaegerszegA-tól - Z-igzongorahangolás Üvegezés, képkeretezés - Zalaegerszegtuti-hifiTargonca, hidraulikus emelő - Zalaegerszegötvösmester nyomdanői szabó top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone Tesztpályán