Vezető hírek
Ivókút, kiállítások és tagozati évforduló
Képzőművészeti és zenei programok az Ady-iskolában
A Zalavíz Zrt. egyik pályázatának köszönhetően ivókutat avattak az iskola udvarán. Czigány László igazgató érdeklődésünkre elmondta: a cég korábban egy vetélkedőre invitálta az iskolákat, melynek témája az egészséges életmód, a fenntarthatóság, és természetesen a víz kulcsfontosságú szerepe volt. Egy kérdőívet kellett a témában kitölteni, és az az iskola, amelyik a legtöbb feladatsort megoldotta, és beküldte, nyert. A játékon az Ady-iskola bizonyult a leglelkesebb intézménynek, így a cégtől egy ivókutat kaptak ajándékba. A vízcsapot az iskola udvarán üzemelték be, mégpedig azért, hogy a kint játszó gyerekeknek szünetekben, vagy a nyári napközi idején ne kelljen beszaladgálniuk a mosdóba, ha megszomjaznak.
Czigány László és Arnhoffer András az ivókút átadásán
Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója a diákokat köszöntve úgy fogalmazott: az ivókutaknak fontos szerepe van, hiszen a csapvíz 200-szor olcsóbb mint a palackozott, és nem keletkezik hulladék sem a használatával. Az ivóvíz, ami ebbe a kútba érkezik, 200 méter mélységből jön, és 30 ezer éve keletkezett. Tiszta, egészséges; fogyasztását azért is ajánlja, mert az ásványi anyag tartalma szinte semmivel sem kevesebb, mint a palackos vizeké. Azt pedig mindenki tudja, hogy a folyadékra – legfőképp a vízre – nagy szüksége van az emberi szervezetnek.
Az udvaron is szomjúkat olthatják a diákok
A kút felavatása után az iskola galériájában folytatódott a program, ahol a művészeti gimnazisták gébárti alkotótáborban készült munkáiból nyílt tárlat. Mint arról korábban beszámoltunk, a tanév elején a diákok egy hetet töltöttek a Gébárti-tó partján, Tánczos György és Monok Balázs művésztanárok vezetésével, hogy jobban elmélyülhessenek a rajz és a festészet egyes technikáiban. Ceruzarajzok, diópác-grafikák és akvarellek is készült az alkotóhéten. A téma pedig maga a táj volt, vagyis a tó és a környezete. Az ott készült munkákból nyílt kiállítás a galériában, melyet Tánczos György ajánlott az érdeklődők figyelmébe.
Gébárt ihlette alkotások - a gimnazisták munkáiból nyílt kiállítás
Az iskolában egy jeles évforduló is okot ad az ünneplésre: az intézmény falai között 40 évvel ezelőtt indult el az ének-zene tagozat. Igaz, mára egy komplexebb, bővebb tagozattá vált és a neve is módosult, ám az alapvetés maradt: nagyobb hangsúlyt fektetni a diákok zenei oktatására. Gellért Réka karvezető, az iskola ének-zene tanára érdeklődésünkre elmondta, hogy a 40. születésnapról egy kiállítással emlékeznek meg. Az aula egyik részében a tagozat elmúlt évtizedeinek relikviáit gyűjtötték össze egy vitrinbe. Régi kazetták, cédék, versenyeken szerzett díjak és más tárgyak idézik fel a tagozat sikereit. A tér másik felébe pedig egy Mozart ihlette kiállítás készült. A híres zeneszerző 1791. szeptember 30-án mutatta be máig népszerű művét, A varázsfuvolát. Mivel október elseje a zene világnapja, ezért a két dátumot egyszerre ünnepli a tagozat. Arra kérték az alsósokat, hogy az opera első felvonásának első jelenetéhez – melyben megjelenik az Éj Királynő, Papageno és Tamino – készítsenek jelmez- és díszletterveket. Ezek a színes és ötletes gyerekrajzok láthatók a paravánokon.
Gellért Réka az alsósok jelmeztervei előtt
Az énektanár azt is elmondta, hogy a 40. évforduló alkalmából az idén szeretnék az összes hagyományos rendezvényüket és koncertjüket megtartani, melyek az elmúlt években a Covid miatt elmaradtak. Így megrendezik az óvodások színjátszó-bemutatóját és a karácsonyi koncertet. Ezenkívül egy kiadvány is napvilágot lát az elmúlt évtizedek történéseiről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n