Vezető hírek
Zalai csipkék tárlata
Egyik szebb, mint a másik
A megnyitón először Gyenese Ferencné kapott szót, aki 8 éve vezeti a műhelyt. Rózsika elmondta, ő maga is nyugdíjas kora után fogott neki ennek a mesterségnek, sokat tanulva elődjétől Fülöpné Sipos Ildikótól. Magát a műhelyt Takács Zsuzsánna alapította, több mint 20 évvel ezelőtt és az alapító tagok közül hárman még ma is aktív alkotók. A szakkör működését folyamatosan támogatja a Keresztury VMK, a gébárti kézművesek háza, és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület. Jelenlegi székhelyük a Göcsej Tudásközpontban található, ahol csütörtök délutánonként lehet csatlakozni a tagsághoz. A csipkézés nagy koncentrációt igényel, a kézügyesség fejlesztés mellett jól karbantartja a mentális képességeket is, tette hozzá a szakkörvezető.
- Az évek alatt sok társunkat elvesztettük és mi sem leszünk fiatalabbak, ezért egyre fontosabbá válik, hogy a tudást átadjuk, átörökítsük a fiatalabb generációnak. Ezért is külön öröm, hogy van egy nagyon fiatal tagunk, Németh Abigél, akinek a mostani kiállításon is vannak már munkái.
A tárlaton sokféle technikával készült, több tájegységre jellemző alkotások láthatók, tükrözve a műhely színes munkáját, a sok „tanulmányi úton” eltanult mintákat, munkameneteket. De a fő profiljuk a vertcsipke.
A megnyitón köszöntőt mondott még Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója. A csipkekészítést finom, intim műfajként jellemezte. Felidézte gyermekkori emlékeit, melyek ez egyik jeles csipkekészítő vidékhez, Balatonendrédhez kötődnek. Illetve tágabb kitekintést is nyújtott a csipkekultúra európai történetére, mely a középkorban indul útjára és időnként aranyban mért értéke volt az ilyen fajta díszítéseknek.
- El vagyok bűvölve ezektől a szépségektől. Álljunk meg előttük, fedezzük fel a bennük rejlő értékeket. Öröm a könyvtárnak, hogy bemutathatja mindezt az érdeklődőknek, az évi hagyományos kiállítás keretében. Az alkotások elkészítéséhez idő, kedv, ihlet és lélek kell. Változatosak a munkák, nincs bennük két egyforma. Egyik szebb, mint a másik, ahogy mondani szoktuk.
A megnyitón énekkel közreműködött Tóth Csenge.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban