Miért nincs göcseji népviselet?

Hogy miért nincs, arról Marx Mária etnográfus tartott előadást a minap a Göcseji Múzeumban, az intézmény és a városi televízió Tudományos Esték című közös rendezvényén. A kérdés persze összetett: földrajzi, társadalmi és gazdasági oka egyaránt van annak, hogy más tájegységekkel ellentétben miért nem alakult ki valamiféle jellegzetes, jól felismerhető, egyedi díszítésű és színvilágú göcseji viselet.

Tudományos előadás a múzeumban

Marx Mária (képünkön), aki évek óta kutatja a témát, előadásában utalt Plánder Ferenc (1796-1967) és Gönczi Ferenc (1861-1948) néprajzi kutatómunkájára is. Előbbi a reformkor idején, utóbbi pedig az 1890-es évek végétől folytatott néprajzi gyűjtőmunkát, melyek természetesen kitértek a paraszti viseletre is. Konkrét göcseji népviselet az ő munkáikban sem szerepel.  Általánosságban elmondható, hogy a 18. század végéig egy fehérítetlen házivászon paraszti viselet volt, jellemző az egész országban. A 18-19. század fordulóján kezdett a közrendűek viselete differenciálódni az anyagi helyzetnek megfelelően. A nemesi viselet ruhadarabjait a gazdagabb paraszti rétegek is hordhatták, maximum durvább anyagból. A legjellemzőbb azonban sokáig az egyszerű, vászonból készült ruha volt.

Német hatásra egyre jobban elterjedtek Magyarországon is a textiltechnológiai újítások, kémiai színezékek. Szélesebb anyag és színválaszték vált jellemzővé, az árut pedig vándorkereskedők terjesztették. Mindez hatott a paraszti öltözékre is, ami több generáción át változott. A szabadságharc után például a régi jobbágyviselet vált díszesebbé, a 19-20. század fordulóján a nemesi viselet leegyszerűsített változatát hordták a parasztok, az első világháború környékén pedig a polgárság nemzetközi viselete terjedt el az alsóbb társadalmi rétegeknél. Mindeközben konfekcionálódott előbb az alsóruházat, majd a felsőruházat is.

Gönczi Ferenc kutatómunkája során például ezt a polgári viseletet találta Göcsejben. Persze voltak még szegényesebb, saját készítésű vászonruhák is, az egyes családok anyagi helyzetétől függően. Annál is inkább, mert a polgárosodás fázisai nem egyszerre zajlottak le még a tájegységen belül sem. Gönczi „Göcsej, s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése” című művében inkább az általános paraszti viseletet írja le, ezen kívül a hetési viselettel, illetve a pacsavetéssel (speciálisan hajtogatott fejkendő) foglalkozott részletesebben. Hiszen konkrét göcseji paraszti viseletet ő sem talált.

Oka ennek többek között, hogy ez a vidék az említett századokban nem tartozott az ország fejlett régióihoz. Földrajzi elzártság, járhatatlan utak és szegénység volt a jellemző. A „szegek” vidékén – más régiókkal ellentétben – így nem honosodott meg a női háziipar sem. A göcseji asszonyok egyszerűen nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy öltözködési kultúrájukat alakítsák, ruháikat látványosan díszítsék, netalán fényűzésre használják. A göcseji emberek a szó jogi/társadalmi értelmében nem voltak parasztok, csak szegények (persze azt sem egyformán). Nemesek voltak, így nem volt paraszti öntudatuk; nemesi öntudatuk volt. Ezért nem alakult ki a háziipar sem, hiszen az paraszti dolog volt. Aki itt megengedhette magának, az inkább a polgárosodott "uras" ízléshez igazodott.

Összességében elmondható, hogy a már említett gazdasági, földrajzi hatások miatt a göcseji embereknél nem alakultak ki a népviselet kritériumai; vagyis hogy mit, mikor, milyen alkalomra kell/illik viselni. Enyhébb teleken így még az is előfordult, hogy a karácsonyi éjféli misére mezítláb mentek az asszonyok.

A Tudományos Esték március 1-én folytatódik. 17.00 órától dr. Redő Ferenc nyugalmazott régész tart előadást „Salla, a római kori regionális központ” címmel.