Gönczi Ferenc néprajzkutató emlékezete

Gyűjtőmunka és múzeumalapítási kísérlet

Sokat fáradozott azon, hogy a két világháború közötti időszakban létrejöjjön Zalaegerszegen egy önálló múzeum, vagy legalább egy olyan kiállítótér, mely Göcsej néprajzi értékeit bemutatja.

Gönczi Ferenc halálának évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szervezett a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága és a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztálya. A rendezvénynek a Göcseji Múzeum adott otthont, nyitányként a szervezők koszorút helyeztek el a múzeum előtt álló Gönczi-szobor előtt. A megemlékezésen jelen volt többek között Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere, valamint Gazdagné Gecse Anna, Nemesrádó polgármestere. A múzeum részéről dr. Kostyál László tudományos igazgató és Béres Katalin történész helyezték el az emlékezés koszorúját az ötven évvel ezelőtt felavatott mellszobornál.

A főhajtást követő emlékkonferencián Horváth Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztályának képviseletében elmondta, hogy egyesületük szinte az egész országot lefedi és az egyik legrégebbi civil szervezetnek számítanak. Gönczi Ferenc emlékét többek között azért ápolják, mert voltak nemzetiségi kutatásai is, például a Mura-menti horvátok és a Zala megyei szlovének körében. Kostyál László pedig úgy emlékezett meg Göncziről, mint aki folyamatosan „terepen” volt, vagyis járta Göcsej és Hetés településeit, eldugott falvait. Kirándult, misékre és falusi ünnepségekre járt, ha úgy látta jónak halászott, vadászott. Sokszor a parasztemberek szerény hajlékaiban kapott szállást, ami szintén fontos megfigyelési terület volt számára. A vidéki emberek életformáját, tárgykultúráját, szokásaikat így a lehető legközvetlenebb módon figyelhette meg.

Gönczi Ferenc (Forrás: wikipedia.hu)

Az előadók közül Béres Katalin történész-muzeológus a két világháború közötti időszak múzeumalapítási kísérleteibe avatta be a hallgatóságot. Mint ismert, az 1920-as, ’30-as években országszerte elkezdődött a turizmus fejlesztése, melyből Zala sem maradhatott ki. Ekkor indult el a megye néprajzi értékeinek feltárása, kincseinek begyűjtése; a munkában Gönczi Ferencnek is oroszlánrésze volt. A kezdeti sikereket egy nagyszabású kiállításon mutatták be az 1935-ös Göcseji Hét programsorozaton. A cél az volt, hogy a látogatókkal (akik közül sokan a fővárosból érkeztek) megismertessék Göcsej és a városkörnyék kulturális értékeit, egyedi vonásait, és hogy bekapcsolják a várost a hazai turizmus vérkeringésébe. Hasonló célja lett volna egy állandó kiállítóhely, vagy múzeum életre hívásának is, ami azonban a második világháború kitörése és egyéb akadályok miatt nem történt meg. 

Bár létrejött az úgynevezett Göcseji Gyűjtemény (mely a volt Kazinczy téri városháza emeletére került) és társadalmi mozgalom is kibontakozott a múzeum ügyéért, de intézményes forma végül nem jött létre ebben az időszakban. A közel 4000 darab tárgyból álló gyűjtemény a háború végére jelentősen megcsappant (mindössze 400 darab maradt). A régóta vágyott múzeum csak 1950-ben valósult meg, mégpedig állami forrásból; Gönczi Ferenc ezt már nem érhette meg.

Az ülésen Kiss Nóra etnográfus (Göcseji Múzeum) Gönczi terepmunka-módszeréről tartott előadást, Gyanó Szilvia etnográfus (Thúry György Múzeum) pedig a zalai népviseletek kutatásáról, illetve annak „fehér foltjairól” beszélt, további gyűjtő- és elemzőmunkát sürgetve a témában.

Gönczi Ferenc a néprajzi kutatómunka mellett 1912-től mintegy tíz éven át Somogy vármegye tanfelügyelőjeként dolgozott, majd – immár nyugdíjasként – a kaposvári múzeum igazgatója lett. Ezt a tisztséget 1948-ban (87 évesen) bekövetkezett haláláig látta el.