Vezető hírek
Göcseji tél, Festeticsek, kocsifecskendő
Újdonságok a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesületnél
Mint mondta, jelenleg két új kiadvány előkészületei zajlanak. Az egyik Keszthelyhez, illetve a Festeticsekhez kapcsolódik, a másik pedig a Göcseji Falumúzeumhoz. Mindkettő mese formájában tárja fel a múlt egy-egy szeletét, illusztrációkkal kísérve a szöveget. A Keszthelyhez kapcsolódó füzet a Festetics család életének a majorsághoz, a jelenlegi majormúzeumhoz kötődő részét tárja az olvasók elé, mégpedig mese formájában. A szöveget Balaton László írja, a képeket pedig egy új illusztrátor, Molnár Éva készíti el az egyesület számára.
Papp Tamás (Fotó: ZalaMédia archív/pP)
A kiadvány létrejöttét támogatja a keszthelyi önkormányzat, a Georgikon Majormúzeum, valamint a Nemzeti Örökségvédelmi Felügyelőség. Az előszót ennek igazgatója, Oláh Zsanett írja majd. A kötet várhatóan a nyár folyamán jelenik meg. A mesének lesz folytatása is, az egyesület ugyanis újabb történeteken keresztül szeretné bemutatni a Festeticseket. Vagyis egy olyan régi, nagy befolyással bíró, Zalához kötődő családot, akik sokat tettek az ország felemelkedéséért. Így a most megjelenő mese tulajdonképpen egy kiadványcsalád első része lesz, amit az ottani tankerületen keresztül a gyerekekhez is szeretnének eljuttatni – fogalmazott Papp Tamás.
A másik kötet a zalaegerszegi skanzenhez kapcsolódik, és a korábbi Göcseji ősz folytatása lesz, hiszen az új füzet a Göcseji tél címet kapja. Ezt a mesét is Balaton László írja, a történet pedig a hagyományos paraszti világ téli életmódját, elfoglaltságait mutatja be az olvasóknak, főleg a gyerekeknek. A füzet egy kifestőkönyv lesz, melynek rajzait szintén az új illusztrátor, Molnár Éva készíti.
Régi kocsifecskendő (Forrás: Papp Tamás)
Az egyesület elnöke arról az örömhírről is beszámolt, hogy nemrégiben a birtokukba került egy antik, lóvontatású, vízszállításra is alkalmas kocsifecskendő. Az Ozmánbükről érkezett speciális kocsi ritkaságnak számít, hiszen tartálya is van. Az eszköz felújítása megkezdődött; a későbbiekben különféle rendezvényeken szeretnék bemutatni, akár működés közben is a járművet.
Papp Tamás azt is elmondta, hogy az ősz vége felé – miután már megjelentek a fenti mesekönyvek – az Apáczai ÁMK-ban egy kiállítással készülnek. A tárlat az addig megjelent négy kiadványt mutatná be, az azokban szereplő illusztrációkat pedig nagyításban láthatja a közönség. Ezenkívül olyan régi tárgyakat is kiállítanak, melyek kapcsolódnak a mesékben szereplő használati tárgyakhoz, eszközökhöz.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök