Vezető hírek
Nagykanizsa a beruházásaira támaszkodik
Balogh László polgármester
– Alighogy lecsengett a pandémia és következményei, most itt az energiaválság. Nem érzi úgy, mintha az ág is húzná az önkormányzatokat, a világot?
– Konzervatív „zöld” vagyok, aki hisz a teremtés megóvásában, a lokális felelősségben. Ezért is gondolom, hogy az elmúlt éveket egyfajta figyelmeztetésnek is felfoghatjuk; visszajelzett a természet, hogy vegyük komolyan. De a háború és a hibás szankciók okozta energiaválság is azt erősíti meg, hogy változtatnunk kell a fenntartó rendszereken. Nagykanizsa ipari-gazdasági hagyományának fontos pillére a vízkezeléssel kapcsolatos szakmai tudás és vállalati potenciál. Néhány évvel ezelőtt erre a tradícióra épült rá a sikeres vállalati szektor, a Pannon Egyetem és városunk önkormányzata együttműködésének köszönhetően egy kutató-fejlesztő központ, amely e terület tudásgyarapító és tudáselosztó szerepét erősítette fel. Most ez a szerep erősödik tovább, amelynek egyik ága a körforgásos gazdaság és az ahhoz kapcsolható a Science Parkok kialakítását célozza. Ez az irány lehet hosszú távon a megoldás nekünk is, a világnak is.
Erzsébet tér
– És addig? Jelenleg az energia árak uralnak mindent…
– Rövid távon nem tehetünk mást, minthogy egyik oldalon takarékoskodunk, a másik oldalon pedig a beruházásokat szorgalmazzuk. Nagykanizsán van egy komoly vitánk a balliberális közgyűlési többséggel, akik azt mondják, hogy az intézményeinken spóroljunk, zárjuk be őket, bár ezt a döntést nem merik meghozni. Csak szóban kardoskodnak, miközben az általuk uralt városi cégeknek folyamatosan forrásokat osztogatnak. Például egy Médiaházra jelen formájában nincs létszükség, ők mégis tízmilliókat biztosítanak nekik, hogy még prémiumra is jusson. Én pedig épp az önkormányzati cégeknél látok mozgásteret, melyek egy részénél megvalósítható az összevonás, másoknál a bevételnövelés és a takarékosság, míg a városi intézményeket és szolgáltatásokat csak időlegesen korlátoznám. Ezzel az elvvel a hatalmas kiadás kezelhető lenne, de a baloldal mindent megakadályoz.
Kilátó a Csónakázó-tónál
– És a másik lehetőség, a beruházások?
– Nemrég adtuk át a saját forrásból, mintegy 3 milliárd forintból felfejlesztett 20 hektáros új, keleti Ipari Parkot és azt a 2,5 km hosszúságú úthálózatot, ami összeköti a régi, betelt ipari parkot az új iparterületekkel, illetve direkt megközelítést biztosít az M7 autópálya irányába. A Modern Városok Program keretében megvalósult további 3 milliárd forintos, 70 hektáros állami területfejlesztéssel együtt Nagykanizsa gazdasági lehetőségei 90 hektárnyi iparterülettel gazdagodtak. És örömmel mondhatom el, hogy az első fecske is megérkezett, hiszen a jövő év elejétől egy új gyártó- és raktárcsarnokban elkezdődhet a munka itt mintegy 10.000 négyzetméteren, 100 munkahely létrejöttével. Ezt az utat kell folytatnunk tovább következetesen. Közben építettünk körforgalmat, a Balaton utat javítottuk, a Csónakázó-tavat fejlesztettük, a belvárosrekonstrukciót befejeztük, az Arénát átadtuk, ami sikeres rendezvényekkel igazolja létezését. A közeljövőben pályára áll a körforgásos gazdaság alapját képező kutatóközpont, a négysávos összekötő út Zalaegerszeggel; mindezek nyitva hagyják a jövőt még úgy is, hogy a város baloldali közgyűlési többsége terv hiányában mindent meg tesz ez ellen, csupán a hatalom birtoklása motiválja őket.
De most, Adventkor a belső építkezésen van a hangsúly. Mindenkinek ezt kívánom, és áldott, békés karácsonyt, hogy készek legyünk az örömhírre, a város jövője szempontjából is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban