Vezető hírek
Vízkeresztkor zárult a Mindszentyneum szünidei matinéja
A meséké volt a főszerep
Az újévben a Kalimpa színház kezdett a „Péter és a farkas” című zenés bábjátékkal, hangszerbemutatóval. A karácsonyi ünnepkör pedig vízkeresztkor, a kapcsolódó hagyományok felidézésével zárult Partics Edina és Hardi András néptáncosok vezetésével és három gyermekük közreműködésével.
A család férfi tagjai alkották a regős csoportot, akik számos jókívánságot soroltak a sok-sok strófán át. Eme archaikus rítusének egyre ritkábban hangzik ma már fel, bár a Nyugat-Dunántúlon őrizték legtovább e termékenységet, bőséget és párokat összevarázsló szokást, melyért cserébe terményadományokat adtak a gazdák.
A programon több „kiskarácsonyi” szokás szóba- és bemutatásra került. Valamint ma már kevésbé ismert eszközök is láthatók voltak. Így a harmonikaszerű technikával és gyertyával működő kiugratós csillag. Nemcsak a családfő tartott hangszerbemutatót, hanem a legidősebb fiú is, aki egy kecskedudát szólaltatott meg.
És mivel vízkereszttel nemcsak a karácsonyi időszak ér véget, hanem kezdetét veszi a farsangi, a rendezvényt a gyerekekkel közös tánccal zárták.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel