advent
kultúra
Vízkeresztkor zárult a Mindszentyneum szünidei matinéja
Január 6-án, vízkeresztkor zárult a zalaegerszegi Mindszentyneum szünidei matinéja, melyet közel 400 résztvevő látogatott. A bő egyhetes programsorozatban a meséké volt a főszerep, de mellette szilveszteri családi kézműves foglalkozásra is volt mód.
kultúra
Adventi séta az egykori fenyőünnepek nyomában
A Tourinform Iroda rendszeresen tematikus sétákat szervez Zalaegerszeg múltjának, jelenének minél alaposabb megismeréséért. A legutóbbi adventi korzózás főként az ’50-es, ’60-as évek fenyőünnepes időszakába kalauzolta az érdeklődőket.
közélet
Lobog az első gyertyaláng a Kertvárosban is
Advent nemcsak a várakozás időszaka, hanem az örömteli együttléteké, az összetartozásé a családok és a közösségek számára. Ennek több példáját is tapasztalhattuk december első vasárnapján.
![Év végi programok Nemessándorházán Év végi programok Nemessándorházán](/img/2215_7442_nemessandorhaza_1.jpg)
közélet
Év végi programok Nemessándorházán
Az időseket köszöntötték nemrég Nemessándorházán, jelenleg pedig már az adventre és a karácsonyra készülnek a településen. Az ünnepekre hangolódást segítő programtervezet már elkészült.
![Adventre, karácsonyra hangolódnak Zalaapátiban Adventre, karácsonyra hangolódnak Zalaapátiban](/img/2215_3908_apati_advent_2.jpg)
közélet
Adventre, karácsonyra hangolódnak Zalaapátiban
Zalaapátiban hosszú évek óta egy hónapos adventi rendezvénysorozattal hangolódnak a karácsonyra. Így lesz ez az idei évben is, de a két ünnep között is lesz program, akkor a település ifjú polgárait köszöntik.
![Már látogatható az adventi vásár Már látogatható az adventi vásár](/img/2215_6284_advent_1.jpg)
közélet
Már látogatható az adventi vásár
Megnyílt a zalaegerszegi adventi vásár. A városháza előtti tér és a Dísz tér kínálatáról, és az idei év új látványelemeiről Balaicz Zoltán polgármester és Kelemen Attila, a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Borbély László András (1), Balatoni Múzeum (54), Államalapítás (9), Lambertné Katona Mónika kiemelt projektigazgató (9), Kotor (1), Vízélmény és Merülés (1), Olnline (29), Fúvószenekar (8), CYEB Kft. (1), Társasházak napja (2), Kiválósági ösztöndíj (2), A MÉZGA CSALÁD (1), Skrabut Éva elnök (23), Zenebölcsi (2), Ho Si Minh szobor (4), Egerszegi Búcsú (5), Crystal Nails-Elite Körmös Akadémia (1), Mindenszentek (13), egynapos sebészet (1), Momentum (9)