Vezető hírek
Változatos programok egy helyszínen
A VMK-ba költöztek a kulturális intézmények
Flaisz Gergő igazgató a furcsa körülményekkel kapcsolatban elmondta: a zárva tartó tagintézmények – így a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, az Apáczai Művelődési Központ, az Art Mozi, a Korona Szalon és a gébárti Kézművesek Háza – programjainak egy részét igyekeztek áthozni a VMK-ba. Ugyanezt tették az egyes helyszínekhez kötődő klubokkal, civil szervezetekkel is. A VMK épülete most megnövekedett létszámmal és kapacitással működik, mert a bezárt intézmények munkatársait befogadták. Sőt, március végéig a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár intézményeinek dolgozói is a landorhegyi épületbe költöztek. A zsúfoltság miatt ezért áprilisig nem tudnak kiállításokat szervezni a Gönczi Galériába sem, hiszen annak tereit is irodáknak használják.
Tóth László, Kelemen Attila, Prokné Tirner Gyöngyi, Flaisz Gergő, Bednárikné Rácz Enikő, Drávecz Szabolcs és Takács Kata a sajtótájékoztatón
Mindezek ellenére a VMK az előttünk álló negyedévre olyan programokat igyekezett összeállítani, melyek széles spektrumon mozognak, sok korosztályt érintenek, és közérdeklődésre tarthatnak számot. Egy picit minden bezárt intézmény profiljából próbáltak „átmenteni” – fogalmazott az igazgató.
A következő hetekben, hónapokban rengetek izgalmas előadással (családfakutatás, zenetörténet, párkapcsolati kérdések), koncerttel, színházi programmal várják a közönséget, de a hagyományos rendezvényeik is folytatódnak. Az intézmény ismét sikeresen szerepelt az NKA Hangfoglaló pályázatán, így tizenegy könnyűzenei koncertre is sor kerül az idei évben. Többek között fellép a Tankcsapda, Deák Bill Gyula, az Analóg Balaton, az Európa Kiadó és a Blahalouisiana is. Mindezek mellett a pünkösdi hétvégén megrendezik a városi gyermeknapot (ennek helyszíne a Vizslapark lesz), és a Prószafesztivált (mely a tavalyihoz hasonlóan a Gébárti-tó partján várja a vendégeket).
A VMK nyitva marad (ZalaMédia archív/pP)
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Keresztury VMK készül a Petőfi 200 évfordulóra is. Egy önálló színdarab létrehozására nyertek pályázati támogatást, melyet a Hevesi Sándor Színházzal közösen valósítanak meg. A darab rendezője Pénzes Csaba lesz.
Flaisz Gergő arról is tájékoztatott, hogy a közönség szokásai, főleg a jegyvásárlási szokásai nagyon megváltoztak a Covid óta. A járvány előtt már hetekkel korábban megvásárolták a jegyeket egy-egy előadásra, rendezvényre, most viszont csak az esemény előtti hetekben, napokban indul be az online-, vagy az elővételi jegyvásárlás. Ez kissé bizonytalan helyzetet eredményez az intézmény számára, hiszen nem kapnak kellő időben visszajelzést arról, hogy mekkora az érdeklődés az egyes programok iránt. Az igazgató arra buzdítja a vendégeket, hogy minél előbb váltsák meg jegyeiket a rendezvényekre, ezzel ugyanis segítik a szervezők munkáját.
Eközben a bezárt intézmények vezetői és munkatársai sem tétlenkednek. Színes, változatos programokkal készülnek az áprilisi újranyitásra. Ennek előkészületein dolgoznak a következő időszakban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban