Vezető hírek
Nemcsak név, szellemiség is
Keresztury Dezsőre emlékeztek
A költő mellszobránál köszöntőt mondott Szemes Béla, a Keresztury Emlékbizottság titkára, majd Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója idézte fel életének főbb momentumait.
Vannak, akiknek Dezső bácsi – és szerencsére ők ma is köztünk élnek –, másoknak költő, politikus, tudós. Nemcsak név, hanem szellemiség is – fogalmazott. Igazi közösségteremtő személyiség volt, gondolatai máig hatnak. Nem csoda, hogy a város életben tartja emlékét. Zalaegerszegen kulturális intézmény, emlékbizottság, emlékház és irodalmi vetélkedő is viseli nevét. Bár már fiatalon elköltözött szülővárosából, később aktív kapcsolatot ápolt Zalaegerszeggel: mindig szívesen jött a család jánkahegyi házába, de volt iskolájába, a Zrínyi-gimnáziumba is. Egyfajta cselekvő szülőföldszeretet jellemezte, aminek erejét ma is érezzük. Zalaegerszegen kívül Budapestet, és a Balatont is szülőhazájának érezte – hangzott el.
A rendezvényen Németh János keramikusművész is felidézte Keresztury alakját, hiszen a költő sokszor ellátogatott műtermébe, és haláláig baráti viszonyt ápolt az alkotóművésszel.
Az ünnepséget követően – melyen a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói közreműködtek – a városvezetés, a kulturális intézmények-, valamint a civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el Keresztury Dezső szobránál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje