Vezető hírek
Múzeumi pillanatképek
Szimpózium minielőadásokkal
A Mindszentyneum konferenciatermében rendezett eseményen nagyon rövid, mindössze hétperces előadások keretében avatták be a hallgatóságot a régészet, a helytörténet, a művészettörténet, a múzeumpedagógia, a restaurálás aktuális műhelytitkaiba, de az egyes intézményekhez kapcsolódó közművelődési feladatokról is szó esett. A rendezvényt Havasi Bálint főigazgató nyitotta meg, aki többek között elmondta: 2019-ben indult a Pillanatképek szimpózium, mégpedig számadás jelleggel. Az volt a cél, hogy beszámoljanak a közönségnek az újításokról, érdekességekről, bemutatva a városban működő múzeumok sokrétű tevékenységét.
Az idei szimpóziumon a tavalyi régészeti kutatások eredményeit Orha Zoltán, Eke István, Németh Roland, Miháczi-Pálfi Anett és Havasi Bálint ismertette. Utóbbi előadó a Simmer Lívia osztályvezetővel közösen végzett pálos kutatásokról számolt be. Ezenkívül szó esett az egerszegi vár feltárásának legfrissebb eredeményeiről, egy keszthelyi római kori villaépületről, Zalaegerszeg környékének régészeti sokszínűségéről, valamint egy 5. századi különleges T-alakú tárgy funkciójáról is.
Dr. Kostyál László igazgatóhelyettes, művészettörténész a festőmester és ecetgyáros Lacher Antal templomi falképeiről mesélt. Béres Katalin történész-muzeológus egy elfeledett zalaegerszegi színésznő és tanár, Hegedűs Klári nem mindennapi életútját elevenítette fel. Erős Krisztina történész-muzeológus és Novák Fanni múzeumpedagógus a múzeumpedagógia új lehetőségeit ismertette. Kiemelve, hogy a középiskolás korosztályt milyen interaktív eszközökkel lehet megszólítani. A fiatalabb gyerekek foglalkozásait pedig a jövőben egy bagolyfigura is „segíti”. Újdonságként a bőröndmúzeumról is beszámoltak, ami azt jelenti, hogy a múzeum munkatársai különféle játékos, ám tanulást segítő foglalkozásokat tartanak iskolákban. Vagyis a muzeológusok egy bőröndnyi kellékkel „házhoz mennek”.
Hegedűs Klári
Kiss Nóra etnográfus a Zalai Pálinkafőzdék a szocializmus évtizedeiben címmel tartott rövid előadást, kiemelve a pálinkafőzetés állami kontrollját, de azt is, hogy ennek ellenére virágzott – az elvileg tiltott – zugfőzés. Lebár Dávid restaurátor a Zalaszentgróton 2021-ben megtalált zsidó kegytárgyak restaurálásának, újjászületésének folyamatát ismertette. Varju András, a Göcseji Falumúzeum intézményegység-vezetője pedig arról beszélt, hogy a skanzenben is egyre inkább megjelenik a fenntarthatóság kérdése. A megfelelő válaszok kutatásához, megadásához segítséget nyújt számukra egy határon átnyúló projekt, melyet hazai és ausztriai partnerekkel valósít meg az intézmény.
Az előadók sorát Csengei Ágota, a Mindszentyneum vezetője zárta, aki az elmúlt év fénypontjairól számolt be. Mint mondta, a 2022-es nyitás óta több, mint 15.000 látogatót vonzottak az állandó és időszaki kiállítások. Az épület az Év Háza 2023 szavazáson a közönség kedvence lett, majd a 2023-as Média Építészeti Díj külföldi előzsűrijének különdíját is megkapta. Ezen kívül a Valóban Tiszta Múzeum és a Családbarát Munkahely címeket is elnyerték.
A következő hetekben számos új program várja a látogatókat a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának tagintézményeiben. A részletekről a múzeumok honlapján és Facebook-oldalain lehet tájékozódni.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben