Mindig tabudöntögető volt

Az északi fény ötlete egy újságcikk olvasása közben ugrott be Mészáros Márta filmrendezőnek, mint ahogy korábban az egész film alapkoncepciója is. Egy osztrák lapban jelent meg egy izgalmas írás a II. világháború utáni négyhatalmi megszállási övezetekről, illetve arról, hogy 1945 után nagyon sok gyerek nőtt fel, majd élt úgy, hogy nem az volt az igazi apja, akit annak hitt. Mert anyja vagy nemi erőszak áldozata lett, vagy röpke kaland után esett teherbe; ám ez titok maradt.

Mészáros Márta és az Aurora Borealis a Pszicho Filmklubban

Mészáros Márta (középen) Pataki Évával és Babrik Zsuzsannával

Ez alapozta meg az Aurora Borealis - Északi fény című magyar filmet, melyet 2017-ben láthatott először a közönség. A két idősíkon futó családi drámát a közelmúltban a Pszicho Filmklub rendezvénysorozat keretében nézhették meg a zalaegerszegi nézők. A vetítés utáni közönségtalálkozó vendégei Mészáros Márta filmrendező és Pataki Éva forgatókönyvíró voltak, akikkel dr. Babrik Zsuzsanna pszichiáter, a filmklub vezetője beszélgetett a Keresztury VMK-ban.

Pataki Éva elárulta: a film, illetve még a forgatókönyv címe eredetileg az volt, hogy „Született Bécsben”. A kollégák körében ez nem aratott túl nagy tetszést. A sztoriban az egyik szereplő, Anton (orosz tiszt) karakterét formálták úgy, hogy olyan távoli, északi helyről származzon, ahol valami építészeti vagy természeti ritkaság van, ahová majd szerelmével el szeretnének jutni. Ez lett a sarki-, vagy északi fény, vagyis az Aurora Borealis. Ami végül a film címe is lett.

Mészáros Márta korábbi filmjeinek sorába szépen illeszkedik ez a történet is, mert a rendezőt mindig is a női sorsok, családi titkok, erőszak és háború, illetve annak következményei érdekelték. A filmről a zalaegerszegi közönségnek azt mesélte, ez nemcsak egy magyar, hanem európai sztori is, hiszen katonák általi nemi erőszak mindenhol történt. És nemcsak az oroszok, hanem a német, angol, amerikai, sőt francia haderő bevonuló tagjaira is jellemző volt ez a nőkkel szembeni magatartás. A baj az, hogy míg más nemzetek beszélnek arról, hogy bizony a háború után sok gyermek született nemi erőszakból (amit aztán eltitkoltak előlük, sőt sokszor az egész közösség elől) nálunk ez máig tabu. Itthon nincs az ilyen családi tragédiáknak fóruma. Pedig ezekkel a traumákkal igenis foglalkozni kellene. Mert meg kell tudnunk, hogy kik vagyunk.

Nem csoda, hogy épp Mészáros Márta álmodott filmre egy ilyen történetet, hiszen a rendező (aki immár 88. évét tapossa, de mint mondja, érezni nem érzi a kort, csak szörnyű kimondania) mindig is tabudöntögető volt. Emiatt a kommunizmus idején már puszta léte is provokálta az embereket és a kritikusokat, míg külföldön hatalmas sikereket ért el. (Többek között a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál első női Arany Medve-díjas rendezőjét tisztelhetjük benne.) Az itthoni hatalom szemét többek között pont az szúrta, hogy női filmesként döntögeti a már említett tabukat, ráadásul „Nyugaton”. Viszont mivel gyerekkora egy részét a Szovjetunióban töltötte és ott is diplomázott (szobrászművész apja, Mészáros László Kirgíziába költözött családjával, ám koholt vádak alapján kivégezték, majd nem sokkal később édesanyja is meghalt), mindig tudott azzal védekezni, hogy „Elvtársak én Moszkvában tanultam!” Ez adott némi – látszólagos védelmet – de így is rengeteg rosszindulatú pletyka keringett róla a fővárosi színházi- és filmes közegben.

A rendező és a forgatókönyvíró a filmklub szervezőivel

Azt meséli, hogy mivel korán árvaságra jutott, filmjei afféle öngyógyító eszközök is, amikben van önéletrajzi ihletés. Gyakran ábrázol, jelenít meg soknemzetiségű családokat, történeteket, ami szintén nem véletlen. Ő maga is több országban élt: Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, Franciaország. A magyaron kívül pedig hat nyelven beszél. Itthon sokszor nem voltak vevők a filmjeire, így többet Lengyelországban forgatott és mutatott be.

Szerinte itthon kevésbé adnak pénzt erőszakot ábrázoló, vagy politikai, családi titkokat feltáró alkotásokra. Úgy érzi: mi valahogy nem szeretünk elszámolni a múlttal. A lengyelek például sokkal jobbak ebben. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján azt látja, hogy a „pénzosztók” és a politika mindig ugyanolyan: leginkább hülye. Az emberek meg tűrnek. Ő filmjeivel már annyi forradalmat csinált életében, hogy többet már nem akar – fogalmazott. Lehet, hogy emiatt sokan nem szerették, pedig ő csak azt mondta el, amit életében és maga körül látott. Persze vannak még forgatókönyv- és filmötletek a tarsolyában. Most például egy Déry Tibor novella feldolgozására készül.

A beszélgetésen természetesen szó esett az Aurora Borealis főszereplőjéről, Törőcsik Mariról, aki már nagybetegen – kóma után – forgatta le a filmet. De ez nem látszik. Mert őt az élteti, hogy játszhat. Szerelmi viszonyban van a kamerával. A rendező és a színész csipkelődő, régi baráti viszonyát jól jelzi, hogy amikor levonultak a forgatási helyszínre – egy igazi parasztházba – Törőcsik felkiáltott: „Mészáros, Te hova a francba hoztál engem?! Itt fogok ülni egész nap a szobában?” És igen! Ott ült, játszott, és átadta a kamerának a lelkét.