Vezető hírek
Készülnek a tavaszi nyitásra
Áprilistól új programokkal is várják a közönséget
A szervezőmunka javában zajlik, mégpedig a landorhegyi „anyaintézményben”, hiszen a téli hónapokra a VMK épületébe költöztek a kulturális intézmények, valamint az Art Mozi és a Kézművesek Háza csapata.
Forrás: ZalaMédia archív/pP
A sajtótájékoztatón Drávecz Szabolcs, az Art mozi vezetője többek között elmondta: a kettes terem filmvetítései mellett különleges programokkal készülnek a tavaszi-nyári és az őszi időszakra. A nagyteremben Nyitott akadémia, Dumaszínház, színházi előadás, balett, sőt japán dobszínház is lesz a nyitást követően. Ezenkívül a „az illúzió mesterei” is fellépek majd, akik egy látványos bűvészshow-val szórakoztatják a közönséget. Mindezek mellett Abba Show és Budapest Bár koncertre is jegyet válthatnak az érdeklődők.
Klasszikus- és komolyzenei koncertekkel, JazzSzerdával, valamint képzőművészeti kiállításokkal tér vissza a kulturális életbe a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem. Tóth László tagintézmény-vezető elmondta: március 31-én Czifra György emlékkoncerttel nyitnak, majd bepótolják az elmaradt jazz-koncerteket is. A tavaszi-nyári időszakban többek között Udvaros Dorottya-esttel készülnek, de a zsinagóga színpadán Érdi Tamás zongoristát és Rákász Gergely orgonistát is láthatja a közönség. A tervek szerint újraindul az Egerszegi Páholy sorozat is, melynek vendége Stohl András lesz.
Forrás: ZalaMédia archív/pP
A belvárosnál maradva: a közelmúltban átadott Korona Szalon van talán a legnehezebb helyzetben, hiszen a nyitást követően nemsokkal be is kellett zárni az intézményt. Kelemen Attila intézményegység-vezető úgy fogalmazott: jelenleg a szalon újrapozicionálása zajlik. Meg szeretnék ismertetni a helyet a közönséggel, mindezt úgy, hogy elsősorban olyan igényes és különleges produkciókat keresnek, amik nem feltétlenül tömegeket vonzanak. Áprilisban például a magyar költészet napja alkalmából Rékasi Károly lesz a vendég, aki egy zenés-verses esttel készül.
A kertvárosi Apáczai Művelődési Központ stábja is szervezi már a tavaszi-nyári programokat. Bednárikné Rácz Enikő, a Keresztury VMK igazgatóhelyettese, az Apáczai tagintézmény-vezetője elmondta: elsősorban a hagyományos rendezvényeiket szeretnék megtartani, melyek évek óta népszerűek a kertvárosiak körében. Így különféle családi rendezvényekkel, vetélkedőkkel, vers-és mesemondó versennyel, valamint a Szent Iván-éji vigassággal készülnek. De idén is csatlakoznak a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz. A galériában pedig több kiállítás is nyílik ebben az évben. Bemutatkozik Tánczos György festőművész az Ady-iskola növendékeivel, majd Németh Miklós grafikusművész alkotásait is láthatják a betérők.
Forrás: ZalaMédia archív/pP
Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezető a gébárti kézművesek háza tervezett programjairól és a háttérben zajló munkákról számolt be. Többek között elmondta: egyre népszerűbbek a szakköreik. A kosárfonók tavaly nyári alkotásait a Keresztury VMK honlapján online kiadvány formájában is meg lehet tekinteni. Sőt, a Czúgh-család fazekas mestereinek, és Horváth Ernő fafaragónak az alkotásai is elérhetők egy online tárlaton. Ezekből a tavaszi nyitást követően egy vitrinkiállítást is szeretnének rendezni a kézművesek háza galériájában. Bővítik továbbá a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep online városi galériáját is. Áprilistól aztán programdömping várja majd a látogatókat a tó partján. Szinte az összes jeles ünnephez (húsvét, pünkösd) kapcsolódik valamilyen esemény. Áprilisban ezenkívül a Népi Kézműves Alkotóházak X. Országos Hete rendezvénysorozat helyszíne lesz a kézművesek háza.
Az intézmények részletes programjairól a VMK honlapján, valamint a tagintézmények Facebook-oldalain lehet tájékozódni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén