Vezető hírek
Kerek évfordulók, jubileumi kötet
Hármas ünnep a Göcseji Múzeumban
A megye közgyűjteményeinek történeti kutatásait bemutató Zalai Múzeum kiadványsorozat 1987-ben indult. Elsődleges célja, hogy a múzeumok munkatársainak aktuális tanulmányait, kutatási eredményeit közölje, de a társintézményektől is szívesen fogadnak írásokat. Különösen igaz ez évfordulók és más jeles események kapcsán – idézte fel az előzményeket a kötetbemutatón dr. Kostyál László múzeumigazgató. Mint jelezte, a járvány miatt fél éves csúszásban vannak az ünnepléssel, az öröm pedig így sem teljes, hiszen az eseményt szélesebb körben szerették volna megrendezni.
A mostani kiadvány – mely ezúttal több mint 450 oldalon jelent meg és 26 szerző publikációját közli – nemcsak az indulás 25. évfordulójára emlékezik, hanem a Göcseji Múzeum hetvenedik-, és az intézmény történész-főmuzeológusának, Béres Katalinnak a közelmúltbeli (kerek) születésnapjára is. A kötetet a kollégák – mint az a borítón is olvasható – a tisztelet jeléül Béres Katalinnak ajánlották. Többek között elhangzott: a történész 1983 óta dolgozik a múzeumban, szakmai tudásával, felkészültségével az elmúlt évtizedekben nagymértékben hozzájárult Zala megye és Zalaegerszeg történetének felkutatásához. Nem véletlen, hogy ő kapta meg először a Magyar Múzeumi Történész Társulat által alapított Wellman-díjat. A Zalai Múzeum legfrissebb számának borítóján a muzeológus szülőfaluja, Bagod látható (utalva arra is, hogy nemrégiben jelent meg a Béres Katalin által jegyzett településtörténeti kötet), a hátoldalra pedig egy Zalaegerszeget ábrázoló régi fotográfia került.
A könyvben szereplő tanulmányokról Kiss Gábor könyvtárigazgató szólt. Mint mondta: a közelmúltban nyugállományba vonult Kaján Imre múzeumigazgató előszava után Kostyál László is köszönti az ünnepeltet, de szó esik a Wellman-díjról is. Béres Katalin eddigi publikációinak jegyzékét Kiss Gábor és Gyenes Imre állították össze. A kiadvány további részében pedig régészeti, történettudományi, etnográfiai és művészettörténeti tanulmányokat olvashatnak az érdeklődők. Ezúttal nemcsak a zalai történészek, muzeológusok tollából, hiszen a jeles alkalomra Béres Katalin néhány volt egyetemi társa is küldött egy-egy írást.
A jubileumi kötetbemutatón jelen volt Balaicz Zoltán polgármester, aki felidézte a 70 éves múzeum történetét, majd gratulált a Zalai Múzeum 25. számához és Béres Katalinnak is születésnapja alkalmából. Ahogy fogalmazott: Kati az a ritka embertípus, aki nemcsak komoly szakmai tudással rendelkezik, hanem segítőkész hozzáállása és kedvessége révén mindenkivel megtalálja a közös hangot.
A Zalai Múzeum első példányát átvéve, az ünnepelt köszönetképpen elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy munkatársai neki címezték a periodika legfrissebb számát. Úgy érzi, hogy a múzeumi, könyvtári, levéltári kollégák bátorítása, támogatása, illetve a sok-sok szakmai és baráti beszélgetés nélkül nem ott lenne, ahol van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben