Vezető hírek
Bemutatták a Göcseji Múzeum új vezetőit
Mint ismert, Kaján Imre igazgató tavasszal nyugállományba vonult, így a nyár folyamán már dr. Kostyál László irányította az intézményt megbízott igazgatóként. Szeptember elsejétől pedig öt évre hivatalosan is ő lett a múzeum vezetője. Helyettesének a keszthelyi Balatoni Múzeum eddigi igazgatóját, Havasi Bálint régészt nevezték ki.
Cél, hogy nyitott, közösségi múzeum jöjjön létre
Sajtótájékoztatón mutatta be a polgármester az új múzeumigazgatót, és helyettesét
A polgármester a sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2013. januárjától lett a város a Göcseji Múzeum, és a hozzá tartozó Göcseji Falumúzeum fenntartója, de már korábban is szoros volt az együttműködés a két intézménnyel. Dr. Kostyál Lászlót nem is kell annyira a helyieknek bemutatni, hiszen a város művészettörténészéről és az intézmény eddigi igazgatóhelyetteséről van szó, aki az elmúlt évtizedek munkája után méltán veszi át a stafétabotot elődeitől. Havasi Bálint személyében pedig egy elismert szakember érkezett Zalaegerszegre. Mivel mind a Göcseji Múzeum, mind a skanzen komoly fejlesztés alatt áll, a múzeum új épületszárnyaként pedig épül a Mindszenty-központ is, mindkettejük szaktudására komoly szükség lesz a következő időkben – hangzott el. Balaicz Zoltán kiemelte: a megújult múzeumot és falumúzeumot, valamint a Mindszentyneumot nemcsak felavatni kell majd, hanem működtetni is. Látva a megváltozott kommunikációs szokásokat és csatornákat ez már új szemléletet és munkavégzést igényel. Csak így válhatnak modern, látogatóbarát, 21. századi múzeumokká a zalaegerszegi intézmények.
Dr. Kostyál László többek között elmondta: a múzeum szerepe mindig fontos egy település életében, hiszen ők a városi identitás megteremtésének pillérei. Ez a szemlélet számos pályázat alapvető eleme is manapság. A múlt töredékeit őrzik, amiből kirajzolódhat a város közös múltja. Ezért is nagy öröm az egész helyi múzeumi rendszert érintő beruházási folyamat. Hiszen a rekonstrukciók befejezése után, immár modernebb körülmények között végezhetik a munkát és fogadhatják a látogatókat. A Mindszenty-központtal pedig egy olyan – boldoggá avatás előtt álló – személy élete és munkássága elevenedik meg az új kiállítótermekben, aki méltó arra, hogy egy külön intézmény keretein belül mutassák be tevékenységét és szellemi örökségét. Mindebből az látszik, hogy munkás és tevékeny időszaknak néz elébe a múzeumi gárda.
Dr. Kostyál László, Balaicz Zoltán és Havasi Bálint
Mindezek működtetésén túl fontos feladat lesz az intézmény raktárhelyiségeinek bővítése, költöztetése is, mert a jelenlegi helyeket (Göcseji úti kormányhivatali épület, Paizs-iskola épülete) hamarosan el kell hagyniuk. Az új raktárak kialakítása komoly munkát igényel majd. De a következő néhány évben a Göcseji Múzeum csapatát is „frissíteni” kell új szakemberekkel, hiszen az eddigi múzeumi stáb „magja” lassan nyugállományba vonul. Fiatal, képzett és agilis munkatársakat várnak hamarosan soraikba.
Havasi Bálint jelezte, bár általában régészként mutatják be, arts and business menedzserként is tevékenykedik már jó ideje, sőt utóbbi szorosan összefüggött a Balatoni Múzeumban végzett igazgatói munkájával. A helyi identitás és közösségfejlesztés és a múlt feltárása valóban alapvető célja egy intézménynek, de ezeket az információkat el is kell juttatni a közönség felé. Igazgatóhelyettesként az lesz a feladata többek között, hogy egyfajta hidat képezzen a kulturális szféra – nevezetesen a múzeum – és a vállalkozók, valamint a turisztikai szereplők, illetve a múzeumlátogatók között. A helyi értékek csak ebben a folyamatban válhatnak közkinccsé, hiszen az a cél, hogy a múltat és a múzeumban zajló munkát minél többen megismerjék. Utóbbi érdekében azért is aktívan dolgozik majd, hogy nyitott, interaktív, úgynevezett közösségi múzeumok jöjjenek létre a városban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén