Allegorikus időutazás mitológiai alakokkal

Az új uszodaépületbe kerül Németh János domborműve

A keramikusművészt a dombormű múltjáról, és jövőjéről kérdeztük, hiszen a bontási munkálatok hamarosan elkezdődnek.

- Nagyon szerettem dolgozni ezen az alkotáson, és mindig is úgy éreztem, hogy nagyon jó helyre került. Már 50 méter távolságból jól látható. Annak idején úgy rendeztük el, hogy ne „egye meg” a tér, ezért egy több mint 20 méter széles sávban a medence mögötti falra helyeztük. Ma is egy plasztikailag erős domborműnek érzem.

- Nem ez volt az első ilyen jellegű alkotása…

- Valóban, hiszen korábban már Harkányfürdőbe is készült egy hasonló dombormű, így ebben a stílusban ez a második munkám. Szakmai nyelven magas plasztikának hívják ezt az eljárást, vagyis amikor az alakzatok félmetszetei kiemelkednek egy sík alapból. Nálam pedig minden alak, figura kúpokból, kubusokból, geometriai formákból épül fel. Ez lett az én formanyelvem.

- Ha A víz mitológiája egyes figuráit megnézzük, akkor az annyit jelent, hogy a halak, tengeri lények feje, teste, szeme mind-mind külön darabokból áll össze?

- Igen, minden rész agyagból készült, korongozással, és a már említett geometriai formákból alakultak ki a vízi lények, de a fő mitológiai alakok és a hajók is. Ezután építettem fel és égettem ki az összetartozó elemeket, tömböket. Talán furcsa elképzelni, de a figurák belül mind üregesek, hiszen félmetszetekről van szó. Ezt a stílust egyébként már sokkal korábban kidolgoztam. Még főiskolás koromban. Az első ilyen korongolt szobrom a Vörös kakas volt, 1959-ben. Hogy ugyanezzel a technikával domborművek is készülhetnek, még ritkaságnak számított. 

- Az uszodai falikép egy monumentális, 25x12 méteres mű. A korongozást milyen munkák előzték meg?

- Először mindig rajzolok, aztán elkészítem az alkotások makettjét. Persze látványterv is készült, hiszen építészeti, belsőépítészeti feladat is elhelyezni egy ekkora domborművet. Szerencsére mindig hozzáértő és együttműködő emberekkel dolgozhattam együtt. Hiába azonban a precíz tervezés, a konkrét felhelyezés, beépítés mindig egyfajta improvizáció is, mert sok olyan dolog van, amit előre nem lehet kitalálni. Szóval a felrakás pillanatában dől még el sok minden, mert végső soron a tér az, ami kiadja az egész művet.

- Beszéljünk egy kicsit a már említett sík alapról, vagyis a tengerről, amire „ráépültek”, amiből „kinőnek” az egyes figurák. A hullámzó, fodrozódó víz hatását hogyan érte el?

- Az alap is az én munkám, és ez is agyagból készült. Mégpedig úgy, hogy a puha agyagot felborzoltam, emiatt látszik hullámzónak. Majd kobalt és réz-oxid tartalmú kerámiamáz került rá, ettől kapta a szép kék színét. Az égetés persze nem mindig egyformán hat a felületre, emiatt nem lehet száz százalékosan ugyanazt a szín elérni, de ez nem is baj. Így legalább nem válik monotonná, vagy csempeszerűvé a felület. Ugyanez igaz a figurákra is.

- Annak idején mitológiai témát választott az uszodai domborműhöz. Honnan jött az ötlet, illetve mennyire kapott szabad kezet, hiszen nagyjából az 1960-as, ’70-es évek fordulóján érkezett a felkérés a fedett medence falának dekorálására.

- Szerencsére nem volt semmilyen ideológiai vagy politikai célzata a dolognak. Tényleg arról volt szó, hogy egy vizes környezetbe, vagyis uszodába készítsek egy oda illő domborművet. Ami passzol a helyszínhez és megjeleníti valahogy a vizet, mint szimbólumot. Nekem valahogy Neptunusz jutott eszembe, a római mitológia más alakjaival – a Vénusszal és a sellőkkel – együtt. Ez is lett a központi eleme az alkotásnak. Ezenkívül két másik jól csoportosítható részre van domborműnek: a halak és más tengeri lények, illetve a hajózás. Utóbbit egy régi korokat idéző vitorlás, illetve egy modern „gőzös” szimbolizálja a falikép elején, illetve végén. Az egész képi jelenet tulajdonképpen egy allegorikus időutazás a mitológiai kortól a máig. A vizek, tengerek istenétől a modern kori hajózásig, átvitt értelemben pedig a technikai fejlődésig. Az agyag, és maga a korong, ami életre hívta az alakokat, pedig a magyar népművészetet is szimbolizálja. Csakúgy, mint a női alakok „bővérű” formája.

- A dombormű - a járványügyi helyzettől függően - hamarosan új helyszínre kerül, ám nem ebben a formában. Aggódik egy kicsit, hogy hogyan viseli majd a költözést?

- Egy picit igen, hiszen betonba építettük be annak idején, és nem tudni, hogy 1971 óta mennyire károsodtak a láthatatlan részek, illetve hogy hogy viselik majd az egyes elemek a kibontást. Bevallom, először meglepett, és talán bosszantott is, mikor megkerestek az átköltöztetés ötletével. De aztán szerencsére ismét szakavatott emberekkel, és nem utolsó sorban belsőépítésszel dolgozhattam együtt, így maximálisan sikerült az új uszodaépület belső terére átdolgozni a képet. Az nyilvánvaló volt, hogy 25 méter hosszan nem lehet majd felépíteni, ehelyett három sorban, egymás alá kerülnek ki az egyes tematikai elemek. Felül a halak és a vitorláshajó, középen a mitológiai alakok (Neptunusz, Vénusz, sellők), alul pedig a gőzhajó és a többi tengeri lény (polip, kagylók) zárják a sort. Azt gondolom, hogy ezzel az átrendezéssel is teljes lesz az alkotás. Nemcsak a tematika adja meg ugyanis az összhangot: egy jó munkánál a formák és az anyag együttes megszólalása, más elrendezésben is működőképes kell, hogy legyen. Úgy érzem, hogy akik az elmúlt ötven évben rendszeresen uszodába jártak, már a szívükbe zárták ezt a domborművet. Talán az új helyen is megbecsülik és szeretik majd. Ebben bízom.

(Interjúnk még azt megelőzően készült, hogy a járványügyi helyzet miatt bezárt volna a fedett uszoda - a szerk.)