Régi és új egyensúlya, polgári jó ízlés, klímaváltozás

Épített- és természetes környezet, hőszigetelés, szocialista örökség -  Beszélgetés az építészet aktuális kérdéseiről

A könyv a 21. század első két évtizedének lenyomata, hiszen bemutatja a zalai építészek főbb munkáit, és az építészet törekvéseit. Mint az a kötetbemutatón is és a Keresztury VMK-ban rendezett kiállításon is elhangzott, a kép vegyes.

Agg Ferenc és Bertók Sándor

- Hogyan lehet jellemezni a posztmodern utáni kort? Van-e már szavunk, amivel kifejezhető, leírható?

Agg Ferenc: Konkrét kifejezés nincs rá. Ami elmondható, az a párhuzamosság, vagyis hogy sokféle stílus van jelen egymás mellett. Persze ez annyira nem újdonság, a 20. század elején is egymás mellett élt az art deco, a modern építészet (vagy Bauhaus) és az úgynevezett birodalmi építészet. Ma sem feltétlenül élesek a határok, vannak műfaji átfedések. Ezt mutatja a könyv és a kiállítás is.

Bertók Sándor: Azt látom, hogy nem konkrét stílusok vannak, hanem a tervezők egyéni kreativitása, alkotói szabadsága érvényesül. Ez a könyvből is kiderül. Egy jó építész persze szimbiózisban van a megrendelővel, de feladata az is, hogy bizonyos kérdésekben meggyőzze az építtetőt. Ebben a viszonyrendszerben is fontos a bizalom. Azt gondolom, hogy a stílus, vagy műfaji besorolás mellett/helyett lényegesebb az épített- és természetes környezet viszonya. Ez az új építési törvényben is hangsúlyos elem. Ennek kell az egyetlen rendezőelvnek lennie.

A megjelent kötet egy részlete

- Egy-egy új épület és a meglévő környezet gyakran válik ütközési ponttá a közvélemény számára. Különösen igaz ez akkor, ha egy historizáló közegbe egy kortárs épület kerül. Mennyire nehéz, vagy könnyű megtalálni az egyensúlyt?

A.F.: Az illeszkedés valóban fontos, és ez egy nagyon finom egyensúlyt jelent régi és új között. Bizonyos esetekben azonban mindez eredményezhet egy konzervatív hozzáállást is, amikor hosszú ideig semmi új nem történik. Azt hiszem, hogy néha át kell szakítani a mennyezetet, hogy a világban új dolgok jöjjenek létre. Szerintem Zalaegerszeg alapvetően mindig egy konzervatív város volt. A 2. világháború előtt például egyetlen modern stílusú épület sem épült, csak a háborút követően a Pontház épülete hozta el a változást. Ez után már a szocreál jött. Visszatérve a kérdésre, az egyensúly nehéz, de lehet egy régebbi épület mellé olyan házat építeni, ami illeszkedik, és mégis mai, kortárs.

B.S.: El kellene fogadnia a közvéleménynek, hogy ma nem 100 évvel ezelőtti épületeket építünk, hanem maiakat. Így egy száz éves épület mellé nyilván nem ugyanolyant fog tervezni egy építész. Autókat sem olyant gyártunk, mint száz éve. Változtak a szerkezetek, az anyagok, a technológia, sőt maga az életmód és a lehetőségek is, amivel egy építész dolgozik. Nem az az illeszkedés, ha a régi mellé készül egy másolat. Vannak persze kritériumok, így a korábbi ház beépítési vonalához, magassághoz igazodni kell.

A.F.: És bizonyos esetekben az anyaghasználathoz is. Bár ezt települése válogatja. Külföldön, tőlünk nyugatra például a falvakban azonos anyagokkal fedik az épületeket, a tetőzet anyaghasználata egységes képet mutat, a település egységben jelenik meg a tájban.

Részlet a kiállításból

- A kötetbemutatón és a kiállításmegnyitón is elhangzott, hogy az építészet olyan, mint a foci, mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá. Van a szakmának, vagy az építész kamarának felelőssége abban, hogy a laikus közönség tájékozottabb legyen? Lehet segíteni a közvéleményt egy-egy épület értelmezésében, a tervezési folyamat megértésében?

B.S.: Alapvető feladat lenne, csak pont ez az, amire kevés az idő, meg a motiváció a szakma részéről. Valamiféle hidat kellene építenünk a szakma és a közvélemény között, hogy szakértőként, ám közérthetően tudjunk mesélni egy-egy épület létrejöttéről, a tervező gondolatairól. Már csak azért is, mert az építész sem mindig találkozik a „köz” véleményével. Honnan kellene nekünk azt megismerni? A visszacsatolás nem mindig jut el hozzánk.

A.F.: Szerintem a sajtó is hibás abban, hogy nincs összeköttetés a szakma és a közönség között. Elkészül egy épület, különösen, ha az középület, a politikusok felavatják. Az építész neve nem hangzik el, még az avatáson sem. Az épületről, mint alkotásról nem esik szó. A tervezőt nem kérdezik meg, hogy mit szeretett volna megfogalmazni, és kritika sem jelenik meg a sajtóban – legyen az elmarasztaló, vagy elismerő. Ezek nekem hiányoznak a nyilvánosságból. Egy kiállításról, színi előadásról, irodalmi műről jelenik meg cikk, egy új épületről, mint alkotásról nagyon ritkán.

Polgári lakóház Zalaegerszegen a két világháború közötti időszakból (Forrás: ZalaMédia archív/Pánczél Petra)

- Jogos az észrevétel. Viszont az újságírók számára meg sokszor az építészek tűnnek rejtőzködőnek, néha azt is nehéz kinyomozni ki a tervező. Pedig a sajtó szerintem nyitott ezekre a témákra…

A.F.: Persze, bennünk is van hiba. Sokszor az építészszakmán belül sem működik jól a kommunikáció, nemhogy kifelé. Szóval mindenképpen nyitni kell. Rajtunk is múlik, hogy amit tervezünk, alkotunk, arról utána közérthetően beszélni is tudjunk.

B.S.: Most van egy olyan kormányzati törekvés, hogy a művészetek szintjére hozza fel az építészetet és legyen nagyobb nyilvánossága a szakmának. Hogy ez eddig nem így volt, az a mi felelősségünk is.

- Ha már a kormányzati törekvések szóba kerültek: a „polgári jó ízlés”, mint követendő elv, mennyire csapódott le a szakmára. Érződik már a hatása? És annak, hogy az új törvény szellemisége a hazai szecessziót és organikus építészetet tarja követendőnek?

A.F.: Egyelőre ezekből nem éreztem semmit a hétköznapi munka folyamán. Nem is teljesen világos, hogy a polgári jó ízlés fogalmát hogyan lehet jogszabályi keretek közé beemelni.

B.S.: Maximálisan elismerem Makovecz Imre munkásságát és az organikus építészetet, de azt nem tartom jó ötletnek, hogy egy-egy kiragadott stílus mentén uniformizáljuk a hazai építészetet. Annak persze örülök, hogy végre van külön minisztérium, hogy próbálják emelni a nívót és kicsit társadalmasítani, láthatóvá tenni a szakmát. A polgári jó ízlés fogalma, viszont tényleg megfoghatatlan, ráadásul az ízlés folyamatosan változik. Attól, hogy megfelelünk a jogszabályoknak, biztos, hogy jó lesz maga az épület? Majd meglátjuk, hogy a gyakorlatban hogyan működik az új szabályozás.

- A könyv kapcsán az is szóba került, hogy régi épületek tűnnek el, alakulnak át, és sokszor nem kezeljük őket értékükön. Mi lesz például a két világháború közötti, vagy az 1945 után épült épületek sorsa? Utóbbi ráadásul elég nehéz örökségnek tűnik, sok ellentmondásos kérdéssel.

A.F.: Ami a szocialista korszak örökségét illeti, szerintem ki kellene bizonyos szempontok mentén választani, hogy mit tartunk ma értéknek, és célszerű lenne azt megőrizni. A korszak első szakaszából, a „szocreál” korszakból Zalaegerszegen ilyen lehet például a MOL irodaháza, a moziépület, és annak előcsarnoka, vagy akár az Éva presszó és az egykori csecsemőotthon. A Ruhagyár a hiedelmekkel ellentétben nem szocreál. Sokkal inkább a skandináv ipari építészetet jó példája. A főépület új építészeti kialakítása, felújítása szerintem jó irány. Az eltűnő értékekkel kapcsolatban többek között a két világháború közötti időszak polgári lakóházaira gondoltam a kiállításmegnyitón. Kosztolányi úti villasor, Jókai utca és környéke... Ezek homlokzati architektúrája folyamatosan átalakul, megsemmisül.

Az egykori csecsemőotthon épülete a Zárda utcában (Forrás: ZalaMédia archív/Pánczél Petra)

- A homlokzati rekonstrukciók, energetikai felújítások miatt?

A.F.: Igen. Való igaz, nehéz lavírozni, hogy a hőszigetelés is jó és hatékony legyen, és az épület eredeti gondolata se sérüljön.

B.S.: Az energetikai korszerűsítés óhatatlanul módosít valamit a régi épületeken. Hogy az ablakcserékkel, modern hőszigetelésekkel ne tűnjenek el a homlokzati értékek, együttgondolkodásra van szükség a tulajdonosokkal, lakókkal. Sok régi épület – legyen az középület, társasház, vagy polgári lakóház –karaktere veszett el például az újraszínezéssel és a fő homlokzatai elemek eltávolításával. A színnek az épület tömegével harmóniában kell lennie. Nem mindennek áll jól a szürke/fehér. A kérdés a védett-, és műemléki épületek esetében fokozottabb szakmai figyelmet igényelne.

- Zárásként egy jövő felé irányuló, de nagyon is jelen idejű kérdés: mit kezd az építészet a klímaváltozással?

A.F.: Még rengeteg a nyitott kérdés, többek között azért is, mert szerintem nem tisztán építészeti dologról van szó. A közterületek megfelelő kezelése (zöldfelületek és parkolók aránya, beépítések, autóforgalom egy adott városon belül stb.) nem választható el az építészettől. Ezeket biztos, hogy a jövőben komplexen kell kezelni.

B.S.: Nagy kihívások előtt állunk. Arrafelé tartunk, hogy a fűtés kevesebb energiát visz el, mint a hűtés. Erre pedig egyelőre nem vagyunk felkészülve. Mit kezdjünk azzal, ha egy társasház homlokzatára mindenki egyénileg akarja kitenni a klímát? Erre nincs protokoll. 

A.F: Társasházaknál közösen még meg lehetne oldani, de mindenki egyénileg szeretné légkondicionálóval felszerelni a lakását. Ez kicsit balkáni állapotokat és utcaképet eredményezhet, főleg belvárosi vagy akár egy lakótelepi környezetben. Megválaszolandó kérdés, hogy lesz-e elég elektromos áram ennyi klímához, az új építésű házak energetikai rendszerében hogyan lehet ezt fenntartható módon megoldani, és hogyan klimatizáljunk védett homlokzatú épületeket úgy, hogy a fent említett értékek ne sérüljenek.

B.S.: Az építészet történetében az időjárás és az éghajlat valahogy mindig befolyásolta a stílusokat. Elég, ha csak az anyaghasználatra, árnyékolásra, szűk-, vagy tág utcákra, színekre gondolunk. Az biztos, hogy a következő években az építészeknek is, és az építőiparnak is szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel.