Parkolóépítés
Új parkolóhelyek a „Lordok háza” mögötti tömbbelsőben
Új parkolók készültek Zalaegerszegen, a „Lordok háza”, vagyis a Kovács Károly tér 1. számú társasház mögötti tömbbelsőben.
Kilenc új parkolóhely a Berzsenyi úti tömbbelsőben
Zalaegerszegen, a Berzsenyi D. utca 14-18. szám alatti társasház környezetében gyeprácsos parkoló épült július-szeptember folyamán, az Arányos Városfejlesztés keretében.
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcában
A Kovács Károly Városépítő Program egyik elemeként Zalaegerszegen, a Jákum Ferenc utca 34. szám alatti ingatlanon lévő valamennyi épület elbontásra került. A bontási munkák után szép, rendezett terület alakult ki, plusz 15 parkolóhellyel.
Új parkoló épül a Platán soron
A lakók kérésére új parkolóhelyek épülnek Zalaegerszegen, a Platán sor 11-13. közötti területen. A részletekről Bali Zoltán alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót.
közélet
Felújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőt
Jelentős fejlesztés fejeződött be Zalaegerszegen a Kertvárosban: a Köztársaság útja 87-89. szám alatti tömbbelső nyugati oldalán útfejlesztés és parkolóbővítés valósult meg. A részletekről Bognár Ákos, a térség önkormányzati képviselője számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Fejlesztések a Platán sor és Arany János utca között
Megújult Zalaegerszegen a Platán sor 1-3-5. számú épületek mögötti feltáró út, emellett a Jókai- és Arany János utca közötti tömbbelsőkben is több fejlesztés történt a Kovács Károly Városépítő Program keretében.
Parkolóbővítés- és felújítás a zalaegerszegi Petőfi közben
Parkoló felújításra- és bővítésre kerül sor a Petőfi köz 3. számú társasház előtt. A részletekről Káldi Dávid önkormányzati képviselő és Szak Tibor, a polgármesteri hivatal közműépítési csoportjának vezetője számolt be sajtóbejárás keretében.
köztér
130 új parkolót alakítottak ki
A Vágóhíd utca 14. szám alatti romos ingatlan helyén és a sportlétesítmények mellett a közelmúltban fejeződött be a 130 férőhelyes, zúzott kavicsos felületű és ingyenesen használható parkoló kialakítása. A beruházás 80 millió forintos költségét a Kovács Károly Városépítő Programból biztosította Zalaegerszeg önkormányzata.
köztér
A családi ház helyét parkoló váltja fel
Több mint 100 várakozóhely kialakítását kezdték meg a Vágóhíd utcában, a birkózócsarnok szomszédságában, hogy parkolási lehetőséget biztosítanak a környező oktatási és sportintézményekbe érkezők számára. Kivitelezésének bruttó 81 millió forintos költségét a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozza Zalaegerszeg önkormányzata.
köztér
Harminccal több várakozóhely a Páterdombon
Elkészült az új parkoló a Juhász Gyula és a Bíró Márton utcák találkozásánál, ahol 12 várakozóhelyet térköves burkolattal, míg 18-at zúzottköves felülettel alakítottak ki. A beruházást a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva bruttó 68 millió forintból valósította meg Zalaegerszeg önkormányzata.
köztér
30 férőhelyes parkoló épül
A Juhász Gyula utcában, a vasúti aluljáró páterdombi oldala felől 30 férőhelyes parkoló kialakítása kezdődött meg, amelynek bruttó 68 millió forintos költségét a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozza Zalaegerszeg önkormányzata.
Puszi és indulás
A Köztársaság úton, az Eötvös József Általános Iskola közelében 5 férőhelyes, aszfaltos burkolatú, K+R típusú parkolót építettek. Mit jelent ez az elnevezés és hogyan lehet használni a parkolót, arról Orosz Ferencné önkormányzati képviselő és Hanzséros Alajos intézményvezető adott tájékoztatást.
köztér
Parkoló és kétirányúsítás
A tanévkezdésre elkészült a 14 férőhelyes, térköves parkoló a zalaegerszegi Kis utcában, a Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szomszédságában, amely az intézménybe igyekvők számára is biztosítja a várakozási lehetőséget. A könnyebb közlekedés érdekében kétirányú forgalmi rendet alakítottak ki a Kölcsey Ferenc utca és a Stadion utca felőli átkötő úttal érintett szakaszon a Kis utcában.
köztér
Útfelújítás, parkolóépítés
Újabb beruházások fejeződtek be a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva Zalaegerszegen. Elkészült a kertvárosi Borostyán sor útburkolatának felújítása, valamint a Stadion utca 1. szám mellett 9 új parkolóhely létesítése.
közélet
Parkoló épül a Mártírok útján
Ötven férőhelyes parkoló épül a Mártírok útja – Kisfaludy utca sarkán álló, leromlott állapotú épületek helyén. A bontási munkálatok elkezdődtek. A részletekről helyszíni sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.
köztér
Tizennégy férőhellyel
A Kis utcában, a Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szomszédságában 14 férőhelyes parkolót létesített Zalaegerszeg önkormányzata, amely február 15-ével fizetőssé vált. Az egyelőre zúzottköves parkolót később leaszfaltozzák, illetve a forgalmi rend is megváltozik egy szakaszon.
köztér
Parkoló épül a Pais Dezső utcában
A Pais Dezső utcában 19 férőhelyes parkoló építését kezdték meg, amelyre bruttó 19 millió forintos kormányzati támogatást fordít Zalaegerszeg önkormányzata a Kovács Károly Városépítő Programból. A landorhegyi városrész parkolóhelyeit bővítendően további 21 épül meg a szomszédos Madách utcában jövőre.
gazdaság
Munkába járás biztonságosan
Csesztregen állami, önkormányzati és magánberuházásnak köszönhetően biztonságossá vált a közlekedés a busszal, kerékpárral, gyalogosan és személyautóval munkába járók számára. Az ipari parkot is érintő főút felújítása, és az előtte lévő buszmegálló létesítése állami költségvetésből, a kerékpárút a Magyar Falu Programból, míg a 160 férőhelyes parkoló egy helyi foglalkoztató beruházásában valósult meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fitneszpark (1), Családbarát szülészet (1), Pályázati tervek (4), Zalaegerszegi Egyetemi Napok (2), Önkormányzatok (2), dr. Marx Gyuláné intézményvezető (1), nyitás (3), Zebra terv (2), DIÁKNAPOK (2), Kereskedelem (1), Fitness (17), Csácsbozsoki Arborétum (7), Önkormányzat Zalaegerszeg (4), Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol KTNY Általános Iskola (1), Léleknektár Klub (1), Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Zala Megyei Szervezete (1), jótékonysági gálaest (4), Színészlakások (1), Szabó Károly kancellár (4), Szent Mihály- templom, Lenti (6)
1-20 21-40