Vezető hírek
Átadták a megújult pengefalat
Folyamatosan szépül a Vizslapark
A pengefal új dizánjára még márciusban hirdetett rajzpályázatot „Az én Vizslaparkom” címmel az önkormányzat és a Zalaegerszegi Televízió. Az avatóünnepségen Frauenhoffer Márta a ZTV ügyvezetője elmondta: összesen 62 pályamű érkezett az iskolákból, ebből választottak ki két alkotást, melyek ezentúl a fal két oldalát díszítik. A zsűri Csalló Nárcisz (Ady-iskola) és Mészáros Réka (Mindszenty-iskola) - képeinken az első sorban állnak - rajzát találta a legjobbnak. A diákok munkáit a budapesti Neopaint Works festette fel a falra az önkormányzat támogatásával.
Balaicz Zoltán polgármester az avatáson örömtelinek nevezte a kezdeményezést, és azt is, hogy ilyen sok pályamű érkezett. A diákoknak megköszönte a munkát, remélve, hogy a jövőben lesznek még hasonló akciók a városban.
Ezt Bali Zoltán meg is erősítette, hiszen mint elárulta: a szeretnék, ha a vizslaparkihoz hasonló módon több lepusztult tűzfal és házfal is megújulhatna Zalaegerszegen. Bízik benne, hogy a park eddigi újdonságaihoz hasonlóan a most átadott fal is sokak örömét szolgálja majd. A diákok munkájára pedig mindannyian büszkék lehetünk. Hozzátette: a Vizslapark fokozatos fejlesztésével az a cél, hogy egy élő hely legyen, és a lakosság – korosztálytól függetlenül – rendszeresen használja pihenésre, játékra, sportolásra a város egyik legnagyobb zöldfelületét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa