Vezető hírek
Ülnöki eskütétel a bíróságon
Az ülnökök élettapasztalatukkal, szakmai múltjukkal, tudásukkal könnyítik az ítélkezést, és segítenek abban, hogy egy-egy esetet több szempontból is megvizsgálva, az objektív igazságnak leginkább megfelelő döntés szülessen.
Negyvenketten a zalaegerszegi ítélkezést segítik
Az önkormányzatok által nemrégiben megválasztott ülnökök közül negyvenketten a zalaegerszegi bíróságokon ténykednek majd. A többiek Lenti, Nagykanizsa és Keszthely bíróságain látják el feladataikat. Az ülnökök ünnepélyes beiktatására a Zalaegerszegi Törvényszéken került sor. A megbízóleveleket a Zala Megyei Közgyűlés részéről Pácsonyi Imre alelnök, a zalaegerszegi önkormányzat részéről Balaicz Zoltán polgármester, Nagykanizsa képviseletében Tóth Nándor alpolgármester, a Zala Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat részéről pedig Orsós Tibor elnök adta át.
Az eskütétel után dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke beszédében elmondta: a nem hivatásos kollégák a munkaügyi- és a büntetőügyi perekben ülhetnek fel a pulpitusra. Feladatuk, hogy igazságosan, valamint időszerűen és pártatlanul ítélkezzenek. Az elnök bízik abban, hogy az ülnökök bölcs döntéseket hoznak.
A zalaegerszegieket köszöntve Balaicz Zoltán polgármester elmondta: az önkormányzat egyhangúlag döntött a negyvenkét fő személyéről. Olyanokat választottak, akik szakmai múltjuk, közügyek iránti érdeklődésük, tudásuk, elhivatottságuk miatt megérdemlik, hogy kiülhessenek a pulpitusra.
A társadalmat képviselő ülnökök ezúttal is négy évre kaptak megbízatást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával