Vezető hírek
Új utak az alsóerdei szabadidőpark környékén
Kiépültek a közlekedési kapcsolatok
A helyszíni bejáráson többek között elhangzott: jó ütemben halad az egykori napközis tábor területén az Alsóerdei Sport- és Élménypark komplex turisztikai fejlesztése, mely a Széchenyi 2020 program keretében, 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg. A beruházás eredményeként új idegenforgalmi desztináció jön létre a város határában. A szabadidőpark egyedi kínálatának köszönhetően minden bizonnyal növelni fogja a városba érkező látogatók számát.
Az élménypark biztonságos megközelíthetősége érdekében új utakra, és csomópontokra is szükség volt. Egy TOP projekt részeként az önkormányzat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel közösen kiépítette a közlekedési kapcsolatokat a Kertvárostól az Alsóerdő irányába, illetve a tábor közvetlen környezetében.
Az alpolgármester elmondta: 325 méteren megújult az állami közút, ebből 50 méteren forgalomosztályozós, balra kanyarodó sávot alakítottak ki. Ezenkívül vízelvezető árkot is építettek. A gyalogos- és kerékpárosátvezetést az élménypark és az Azáleás utca között jelzőlámpás csomópont segíti a jövőben. Az Azáleás utcát mintegy 84 méteren leaszfaltozták, északi részére pedig új járda is épült. A TOP fejlesztésen túl 15 férőhelyes parkoló épült a tábor északi részére. Megújult továbbá a kerékpárút a kertvárosi fahídtól a tábor bejáratáig, és korszerűsítették a közvilágítást is.
A közlekedési kapcsolatok megteremtése fontos cél volt, hiszen az élménypark hamarosan elkészül. A megnövekedett forgalomhoz és a megváltozott igényekhez új és biztonságos utakra van szükség. Érkezzenek akár gépjárművel, akár kerékpárral vagy gyalogosan a sportolni, kikapcsolódni vágyók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben