Vezető hírek
Új nyomvonal vezet majd le a Jánka-hegyről
Kiszélesítik a Kikelet utcát; kétszer egysávos lesz a forgalom
Elhangzott: már 20 évvel ezelőtt felvetődött a Bartók Béla utcát és a Jánka-hegyet összekötő Kikelet utca bővítése, nyomvonalának szélesítése. A tervek három évvel ezelőtt elkészültek, de csak most sikerült forrást találni a beruházáshoz.
A korszerűsítés során burkolat- és csapadékcsatorna-, illetve közvilágítás építéssel kapcsolatos kivitelezési munkák zajlanak. Az egyik leglátványosabb elem pedig az, hogy az utcát kiszélesítik; a Jánka-hegy felőli beszűkült útszakaszt egyirányúsítják, mellette egy új vonalvezetésű, szintén egyirányú nyomvonal kerül kialakításra a forgalom biztonságos lebonyolítása érdekében.
A fejlesztéssel a Jánka-hegyre vezető régi út burkolatmegerősítést kap, a Jánka-hegyről levezető új nyom mellé lépcsős járda is épül. A meredek rézsűk megtámasztására „flórakosaras” támfalakat alakítanak ki, a kapubejárók pedig aszfaltburkolattal megújulnak. A Kikelet utca északi oldali szegélye mellett 220 méter hosszúságban zárt csapadék gerinccsatorna is épül.
A 122,5 millió forint értékű beruházás a Kovács Károly Városépítő Program keretében zajlik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban