Szociális

közélet
Szakértelemmel, szociális érzékenységgel
A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-ben jelölte ki november 12-ét, hogy ezen a napon világszerte, minden évben tisztelegjenek azok előtt, akik segítik, támogatják, felkarolják az elesetteket, a szegényeket és a betegeket. Magyarország 2002-ben csatlakozott a világnaphoz, de Zalaegerszegen már 2001-ben volt ilyen rendezvény és azóta hagyománnyá is vált. Minderről Balaicz Zoltán polgármester beszélt a városházán megtartott ünnepségen.
közélet
Elismerések, ünnepség a Szociális Munka Napján
A Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából ünnepségre hívták az érintett szakdolgozókat, ahol elismerések átadására is sor került.

interjú
A szociális helyzettől a termelői piacig
„Az elmúlt két évben a legtöbb feladatot számomra a szociális ügyek adták. Fogadóóráimon több mint kétszázötvenen kerestek fel, többségében lakásügyben” – fogalmazott Tolvaj Márta alpolgármester, akivel munkájáról, és az elért eredményekről beszélgettünk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Forrásvíz Természetbarát Egyesület (1), karate (1), MC Hawer & Tekknő (2), Kalandos programok a Tavirózsa Kalandparkban (2), Józsi György megyei igazgató (1), Nök kékben (1), Európa tér (2), Zala-Cereália Kft. (4), Zalalövői Plebániatemplom (2), Örökös tagság (2), Kanász János polgármester (1), Balaton kupa (1), Mindszenty tér (6), Szász Emese (1), Swans Balett (1), Különleges sportrelikviák (2), betegbiztonság (1), Jazz (68), ÚSZÓGÁLA (3), Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes (1)