Vezető hírek
közélet
Szemle a csácsi kastélyban
Április 1-től a zalaegerszegi önkormányzathoz kerül a Magyar-Dán Termelőiskola-, vagyis az egykor csácsi kastély épülete. A helyszínre Balaicz Zoltán polgármester is ellátogatott a közelmúltban.
közélet
Szebb és tágasabb lett
Közel 30 millió forintból újult meg az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat Bakon, amely a belső átalakításnak köszönhetően nemcsak korszerűbb, de tágasabb is lett.
közélet
Egészségmegőrzés és gyógyítás
Csatárban két egészséggel kapcsolatos fejlesztés valósult meg a közelmúltban: a sportpark létesítésével a mozgás, a fizikai aktivitás kapott hangsúlyt, míg az orvosi eszközök beszerzésével az ellátás infrastrukturális színvonalának növelése.
közélet
Útfelújítás Nemesnépen
Nemesnép két külön pontján mintegy fél kilométernyi, nagy forgalmú, sokak által használt utak burkolatát újítottunk fel még az elmúlt év decemberben, egy tavalyelőtt elnyert 11,2 milliós belügyminisztériumi pályázat forrásából és 3,7 milliós önerőből. A Kossuth utca egyik leágazó makadámos etapjának, továbbá az Arany János utca egy szakaszának közös, januári avatóünnepségén, feladatellátásunkat dicsérve Vigh László országgyűlési képviselő is felszólalt. A megvalósítás elhúzódásának hátterében tervátütemezés, illetve az engedélyezési eljárások módosítása húzódott meg – összegezte Nagy István, a település társadalmi megbízatású polgármestere, aki a falu további fejlesztésről mesélt.
közélet
DK: Adományokat adtak át
A helyi Demokratikus Koalíció nevében Nagy Zoltán megyei és Keresztes Csaba városi önkormányzati képviselő steril védőruhákat adományozott a zalaegerszegi Idősek Otthonának valamint az Idősek Gondozó Házának.
közélet
2022 tavaszán nyithat az uszoda
Elérte az 50 százalékos készültségi fázist a zalaegerszegi uszodaépítés. A beruházás aktuális állapotát helyszíni szemlén tekintették meg az érintettek. Az előrehaladását jól jelzi, hogy néhány hete már láthatóak azok a kék színű homlokzati panelek, melyek az épület és az utcakép hangulatát is meghatározzák majd a jövőben.
közélet
Zala megyében is zajlik az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása
Az oltási tervnek megfelelően a hétvégén országszerte folytatódott a koronavírus elleni védőoltás beadása az idősotthonokban. A vakcinát a megyében ezúttal a zalaegerszegi Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény Nefelejcs, Levendula és Búzavirág Idősek Otthona azon lakói és dolgozói kaphatták meg, akik ezt előzetesen kérték.
közélet
Járványvédelem, nagyberuházások, új projektek
A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartotta meg évértékelő prezentációját Balaicz Zoltán. A hagyományos év eleji sajtótájékoztatóra a járvány miatt került sor az eddigieknél tágasabb térben.
közélet
Havazik Zalában – fokozott óvatossággal közlekedjenek!
A megváltozott időjárási és útviszonyoknak megfelelően lassabban, nagyobb követési távolságot tartva közlekedjünk az utakon! – figyelmeztet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
közélet
Fejlesztés és elismerés a tourinformnál
A padlótól a plafonig megújul, valamint modern digitális eszközökkel bővül a zalaegerszegi Tourinform Iroda. A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Nonprofit Zrt. által kiírt fejlesztési projektre az önkormányzat – mint az iroda fenntartója – nyújtott be pályázatot. Az országos program célja, hogy a tourinform-hálózat irodáinak vendégfogadó terei új, egységes arculatot kapjanak. Továbbá, hogy a 21. század kívánalmainak megfelelően, digitális eszközökkel szereljék fel őket.
közélet
Dr. Gasztonyi Beáta a kórház új intézményvezetője
Az Emberi Erőforrások Minisztere Dr. med. habil Gasztonyi Beáta Ph.D.-t bízta meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház intézményvezetői feladatainak ellátásával - tájékoztatott a kórház sajtóosztálya.
közélet
Beruházások befejezése, újak indítása
Zalaegerszegen a megkezdett beruházások befejezése és átadása mellett újabb nagyprojektek tervezése kezdődhet idén. A 2021-es esztendő a megye számára is több lehetőséget biztosít azáltal, hogy jelentősen emelkedett a fejlesztésekre fordítható forrás – hangzott el az évindító sajtótájékoztatón, amit a felszólalók sorrendjében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere valamint dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke tartott a megyeházán.
közélet
Megkezdődött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház dolgozóinak oltása
Az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech vakcinával tegnap délután megkezdődött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház dolgozóinak oltása - adta hírül a kórház sajtóosztálya.
közélet
Szerencsehozó kéményseprők
Az idősebb korosztály még hisz abban, hogy szerencsét hoznak, és sokan máig megfogják a ruhájukon a gombot, ha kéményseprőt látnak. A fiatalok közül már kevesebben ismerik ezt a hagyományt, vagy inkább babonát. Ennek ellenére a város és a megye lakossága szinte mindig pozitívan fogadja a házakba becsengető kéményseprőket.
közélet
Jövőre fényjáték lesz tűzijáték helyett
A magyar állam ezer éves fennállását ünnepeltük 2000-ben, és az ország nagyszabású millenniumi ünnepségekkel emlékezett az elmúlt évezredre, amikor Zalaegerszeg akkori polgármestere, dr. Gyimesi Endre (1994-2010) javaslatára 2000. január 1-jén először rendeztek nagyszabású újévköszöntő tűzijátékot a zalaegerszegi Dísz téren. Akkor még a Városháza erkélyén gyűltek össze a képviselőtestület tagjai, majd a polgármester köszöntőjét egyházi áldás követte - idézte fel az újévi tűzijáték történetét Balaicz Zoltán.
közélet
Újabb földrengés
Újabb, 6,4-es erősségű földrengés volt Horvátországban. December 29-én, 20 perccel 12 óra után Zágráb közelében, Petrinja városban volt a földmozgás epicentruma. A rengést egész Horvátországban, sőt Magyarországon is érezni lehetett. Zala megyéből és Zalaegerszegről is számos bejelentés érkezett. Megmozdultak a csillárok, rezegtek a berendezési tárgyak, de volt ahol a karácsonyfáról a díszek is leestek.
közélet
Díjat vehetett át Resznek Község Önkormányzata a közfoglaltatási programokban való kimagasló munkájáért
A Belügyminisztérium 2020. évben – a Zala Megyei Kormányhivatal javaslatára - START PLUSZ díj elismerésben részesítette Resznek Község Önkormányzatát. A település 2014-től kezdődően vesz részt a közfoglalkoztatási programokban, melyeket korábban még alacsonyabb létszám bevonásával valósítottak meg, jelenleg viszont már 24 főt foglalkoztatnak ebben a formában.
közélet
Céltudatosan Nova nagyságáért
A közösségi adventi koszorú hagyományos gyertyáit minden vasárnap, bensőséges hangulatban gyújtjuk meg. A vírushelyzet kezelése mellett ezek szintén fontos dolgok egy település életében. A faluközpontban a gyertyákat megjelenítő cukorsüveg fenyők környezetének díszfényét felkapcsoljuk. A templom melletti ezüstfenyő díszes pompában várja a karácsonyt. A zágorhidai haranglábat feldíszítettük világító jégcsapfûzérrel, és a központi mamutfenyő ledes fényárban úszik – mesélte a településdekorálásról Németh József, Nova polgármestere, akivel a vírushelyzet kezeléséről is szót váltottunk.
közélet
Településmodernizálás Zalatárnokon
Kelemen Imre jogtudós születési helyén, a felcseperedő Deák Ferenc neveltetésének községében november utolsó csütörtökén két örömteli esemény is zajlott. Egy komplett felújításon esett át a Rózsa utca 350 folyóméteres szakasza, és új eszközökkel, berendezésekkel bővült a közterület rendezését szolgáló gépparkunk – mesélte Soós Zsolt polgármester, akit a településmodernizálás egyéb részleteiről faggattunk.
közélet
Megszépültek a zsinagóga belső terei
Befejeződött a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, vagyis az egykori zsinagóga belső tereinek felújítása. A beruházás a TOP-program egyik részelemeként valósulhatott meg. A projektzáró sajtótájékoztatón a rekonstrukció részleteiről és a következő időszak terveiről is beszámoltak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalacsány-Örvényeshegy (10), Igazságszolgáltatás (1), Apátistvánfalva (7), Dr. Csikós Andrea Dóra (5), Karácsony-hegy (1), Kotor (1), 65 év felettiek segítése (1), Plébánia-felújítás (4), Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferencia és Kiállítás (1), Dr. Sifter Rózsa főispán (40), Bertha Bulcsu Művelődési Ház (32), Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület és Tourinform Iroda (24), Útburkolat-helyreállítás (2), ADD meg a lehetőséget! Alapítvány (1), Levendula Szedd magad (4), Belvárosi séta (20), Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. (1), Szent Imre Római Katolikus Templom (2), Labdarugó emléktorna (2), KÖZSÉGHÁZI ESTÉK (2)