Rövidhírek
Rövidebb menetidő Szombathely és Zalaegerszeg között
A vonatok egy része nem megy majd be Zalaszentivánra - Az új megállóhely neve „Szentivánvölgy” lesz
A zalasztentiváni deltavágány megépítése azért szükséges, mert a Szombathely és Zalaegerszeg között közlekedő személyvonatok csak menetirányváltással tudnak áthaladni Zalaszentiván állomáson. Tehát: ha egy vonat Szombathelyről elindul, akkor keleti irányban bemegy Zalasztentiván állomásra, majd menetirányváltás után az ellenkező, tehát nyugati irányban folytatja útját, kizárólag így juthat el Zalaegerszegre - mondta a hírportálnak Rázó László Gergő, a cég sajtószóvivője.
Forrás: gysev.hu
A deltavágány egy körülbelül másfél kilométer hosszú új pályaszakasz megépítését jelenti. Ez egy egyvágányú villamosított vasúti pálya lesz. A deltavágány nem csupán a személyszállító vonatok közlekedését segíti, hiszen az észak-déli folyosón Szlovákia, Lengyelország és Szlovénia irányába közlekedő és onnan érkező tehervonatok jelenleg ugyanígy, tehát csak menetirányváltással tudnak közlekedni. A beruházással ez megszűnik, és így rövidebb menetidővel közlekedhetnek a vonatok.
Az utazóközönség számára az egyik látványos változás az lesz, hogy a vonatok egy része nem megy be Zalaszentivánra, helyette új megálló épül az új szakaszon. Az új megállóhely neve: „Szentivánvölgy” lesz. Tehát alapjaiban változik meg a Szombathely és Zalaegerszeg közötti vasúti közlekedés, aminek gazdasági vetülete is van. Egyszerűsödik a két megyeszékhely közötti munkaerő-áramlás és a teherszállítás is.
A kivitelezési munkák várhatóan 2025-ben indulhatnak meg, a deltavágány a tervek szerint 2027-re készülhet el. A finanszírozást uniós forrásból biztosítja a GYSEV.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben