Vezető hírek
Jövőre fényjáték lesz tűzijáték helyett
A tűzijáték veszített népszerűségéből
A polgármester legfrissebb Facebook bejegyzéséből többek között kiderül: később már a téren felállított színpadról hangzottak el az ünnepi szavak. Azért január 1-jét választották az akkori városvezetők, mert december 31-én éjfélkor nagyon kevesen látták volna a látványos programot, sokan éttermekben, szórakozóhelyeken, vagy otthon, családi és baráti körben szilvesztereztek, nem tudtak volna kimenni a térre (főleg a gyermekek), de január 1-jén mindenki készült rá és tízezres tömeg követte az eseményeket.
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
Aztán eltelt több mint két évtized és megváltozott körülöttünk a világ. A tűzijáték vesztett a népszerűségéből és egyre több kisgyermekes család, illetve kutyatartó és környezetvédő kért változtatást. A jelenlegi városvezetés már gondolkodott ennek a 20 éves hagyománynak a sorsán, de egy nálunk jóval nagyobb rendező felülírta ezt, hiszen a koronavírus világjárvány miatt 2021. január 1-jén – először 2000. január 1. óta – elmaradt a hagyományos zalaegerszegi újévköszöntő rendezvény - fogalmazott a polgármester. Hozzátéve: ez lehetőséget teremt arra, hogy a megváltozott igényeknek megfelelően 2022. január 1-jén már megújítva a hagyományt, fényjátékkal és lézershowal köszöntsük az újévet.
Eredeti bejegyzés itt: https://www.facebook.com/balaiczz/photos/a.394275553916131/3971320992878218/
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában