Vezető hírek
Havazik Zalában – fokozott óvatossággal közlekedjenek!
Zalában az utak havasak, hókásásak, helyenként csúszósak. A megváltozott időjárási körülmények fokozott óvatosságot és körültekintést igényelnek minden közlekedőtől.
A tapasztalatok szerint a téli útviszonyok között a balesetek fő oka az, hogy a járművezetők nem, vagy csak lassan alkalmazkodnak a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyokhoz. Az évszakra jellemzően a legtöbb problémát a csúszós út és a korlátozott látási viszonyok okozzák, ezért fontos, hogy a járművünket műszakilag felkészítsük, és mi is készen álljunk a megváltozott körülmények közötti vezetésre.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet:
– Lassabban, nagyobb követési távolságot tartva kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata!
– A száraz, vizes, vagy csúszós útszakaszok hirtelen válthatják egymást, amely különös óvatosságot és figyelmet kíván.
– Lakott területen belül és kívül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett, vagy az úttest szélén haladó gyalogosokra, kerékpárosokra!
– A műszaki biztonság egyik alapkövetelménye a futómű, a gumiabroncsok és a fékrendszer kifogástalan állapota, fontos a megfelelően megválasztott téli autógumi, mert a nyári abroncsok használata 7 °C alatt már nem biztonságos.
– Havas-jeges úton hasznos a hólánc, melyet a hajtott tengelyen lévő kerekekre kell felszerelni, így kormányozható marad az autó. A hólánc felhelyezését és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy ne kerüljünk váratlan akadály elé, ha valóban szükségünk lesz a használatára a hidegben. Egyes külföldi országok esetében előfordulhat, hogy már az országba való belépéskor ellenőrzik a hólánc meglétét.
– A gépkocsiból való megfelelő kilátás érdekében fontos a jól működő ablaktörlő, a kézi jégkaparó, a jégoldó spray, a téli ablakmosó folyadék, a megfelelően működő páramentesítő.
– Lehetőség szerint teletankolt, a megváltozott időjárási körülményeknek megfelelően felkészített járművel induljanak útnak, elindulás előtt célszerű hosszabb menetidővel tervezni és a gépjármű csomagtartójában javasolt lapátot is elhelyezni.
– Hosszabb utazás esetén szükség lehet takaróra, melegebb ruhadarabokra, vontatókötélre, elegendő mennyiségű élelmiszerre és (természetesen alkoholmentes) italra is.
– Fontos, hogy a rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állók a szükséges orvosságból is vigyenek elegendőt magukkal.
Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetnek be a közlekedéssel kapcsolatban.
…hogy mindenki hazaérjen!
(A fotókon a zalaegerszegi Ola utca)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában