Vezető hírek
Fejlesztés és elismerés a tourinformnál
Megújul az iroda ügyféltere
Zajlik a fogadótér teljes felújítása
A város 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a zalaegerszegi iroda felújítására – mondta Balaicz Zoltán polgármester a helyszíni sajtóbejáráson. Az eseményen – melyen részt vett többek között Böjte Sándor önkormányzati képviselő és Varga Csaba, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület elnöke is – elhangzott: 1998-ban nyílt meg a zalaegerszegi Tourinform Iroda, akkor még a polgármesteri hivatal egyik szűkös helyiségében. 2002-ben költöztek át a mozi épületébe, a Széchenyi tér 4-6. szám alá. Az iroda az azóta eltelt időben szakmailag magas színvonalon szolgálta a város idegenforgalmát, és évről évre innovatív megoldásokkal tudott előállni. Munkájukat segíti a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület is. Az elmúlt években számos kiadványt jelentettek meg és sok olyan programot szerveztek, melyek nemcsak az idelátogató turistáknak, hanem az itt élő lokálpatriótáknak is hasznos információkkal szolgáltak.
Flaisz Gergő, Böjte Sándor, Balaicz Zoltán, Tuboly Andrea, Varga Csaba és Pereszteginé Szabó Júlia a sajtóbejáráson
A polgármester hozzátette: bár a 2020-as év nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, hiszen a járvány miatt sok veszteség érte a turizmusban dolgozókat is. Ennek ellenére készülni kell a covid utáni időszakra; a mostani fejlesztés pedig ezt szolgálja.
A felújítással kapcsolatban Tuboly Andrea irodavezető elmondta: a tourinform-hálózatra jellemző egységes arculati követelményeknek kell megfelelniük a felújítás során, ám rajtuk múlik, hogy hogyan teszik zalaegerszegivé az irodát. Helyi termékekkel, kézműves portékákkal és a városról szóló érdekességgel szolgálnak majd a betérőknek a megújult fogadótérben.
Tuboly Andrea bemutatta a Városmarketing gyémántdíj elismerő oklevelet is
Teljesen átalakul az iroda padlóburkolata, a plafon álmennyezetet kap, korszerűbbé válik a világítás és kicserélik a húsz éves bútorokat is. Emellett forgalomszámláló, LCD-monitor, digitális e-plakát, modern információs felületek is segíti a munkát, illetve az interaktív információszerzést. A bejárati ajtó és a nyílászáró cseréjével továbbra is akadálymentes lesz a megközelítés. A kivitelezési munkák február 28-ig tartanak, a tervek szerint március elsején nyit ki újra az iroda. A munkatársak addig telefonon és az online felületeteken állnak az ügyfelek rendelkezésére.
A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy az iroda Városmarketing gyémántdíjban részesült. A kitüntetést a Magyar Marketing Szövetség alapította azzal a céllal, hogy több kategóriában ismerhessék el a pályázó települések marketing projektjeit. A helyi iroda a „Járj nyitott szemmel Zalaegerszegen!” című kampányával pályázott, és nyert. A három korosztályt megszólító projekt játékos módon, rendhagyó eszközökkel (foglalkoztató füzet, városfelefedező játék) hívja fel a figyelmet a megyeszékhely értékeire.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben