Vezető hírek
Most egy új helyzet van
Balaicz Zoltánnal a megváltozott hétköznapokról
- Zalaegerszeg mindenkori városvezetésének utoljára huszonkét évvel ezelőtt, 1998-ban kellett védelmi irányítást végezni, akkor Gyimesi Endre polgármester a gázkitörés okozta problémát kezelte, az azonban nem országos, nem világméretű válság helyzet volt, hanem csak helyi és néhány napig tartott. Jól emlékszem rá, húsz éves voltam akkor, és később Bandi is sokat beszélt nekem arról a helyzetről. A mostani járvány viszont teljesen más típusú. A veszélyhelyzet már másfél hónapja tart, a világjárványt pedig gazdasági világválság követi. A napjaim teljesen átalakultak és a váratlan események természetesen kihatnak az ember hangulatára is- mondja.
A hagyományos polgármesteri munka felemelő érzés, hiszen elsősorban arra tudok koncentrálni, hogy milyen beruházások tudnak indulni, milyen fejlesztések valósulhatnak meg, hogyan bővül a város költségvetése. Tehát csupa előremutató, pozitív mindennapi döntésekkel foglalkozok és igyekszek részt venni a különböző programokon, rendezvényeken. Most egy új helyzet van. Nem a fejlesztésekről tárgyalok, hanem a helyi védekezést kell irányítanom, hiszen az emberek egészségénél és életénél nincs fontosabb dolog. Nagyon sokat tanulok ebből az időszakból, kiváló csapat áll mellettem, segítve a munkámat, és remélem, hogy jól vizsgázok a zalaegerszegiek előtt!
- Ez az új helyzet megváltoztatta a mindennapok levezénylését.
- Így igaz. A 2020-as év elején a rendszerváltoztatás utáni legszebb esztendőre készültünk, akár a költségvetés nagyságát nézzük, akár a fejlesztéseket, akár az évfordulókat és rendezvényeket. Azt hittük, hogy ez az év „csúcsév” lesz a város életében. Aztán a koronavírus miatti világjárvány ezt teljesen felülírta.
- Kevesebbek a személyes találkozók, nincsenek rendezvények, jelent ez valamivel több szabadidőt?
- Nem jelent. Igaz, hogy a személyes találkozások száma csökkent, de helyette videókonferencián értekezünk. Igaz, hogy elmaradnak rendezvények, azonban ettől függetlenül az időbeosztásom bonyolultabbá vált, hiszen a járványügyi védekezés kapcsán számos egyeztetést kell lefolytatni, csak más eszközökkel. Az sem volt ritka az elmúlt időben, hogy a hétvégén is a városházán voltunk a kollégáimmal és tárgyaltunk, döntéseket hoztunk. Például a bölcsődék, óvodák szüneteltetésével, vagy a városi költségvetés átalakításával kapcsolatban Ez eddig nem így volt, a hét utolsó napjaiban inkább programokon, rendezvényeken vettem részt. Átalakult tehát az időbeosztásom –folytatja Balaicz Zoltán. – A hétköznapokon sajnos nem vagyok többet otthon. Minden reggel tartunk egy járványügyi egyeztetést, ez a délelőtt legfontosabb feladata. Ezután áttekintjük, hogy mi a helyzet az egyes intézményeknél, a helyi ellátó rendszereknél. Utána elkészítem azt a jelentést, tájékoztatást, amit megkapnak az önkormányzati képviselők, a frakciók – folytatja.
- Az ellenzéki képviselőkkel is folyik egyeztetés?
- Természetesen, ez Zalaegerszegen így szokás, így korrekt. Kérem a véleményüket, beleegyezésüket az egyes védelmi döntésekkel kapcsolatban, valamint annak ellenére, hogy a közgyűlés a veszélyhelyzet fennállása alatt nem ülésezik, a polgármesteri rendeletekről is egyeztetést folytatok velük. Nem hozok olyan döntést, amiről nem tud minden képviselő. Zalaegerszeg mindig példát mutatott abban, hogy össze tud fogni, különösen, ha baj van. Változott a kommunikáció is – mondja a polgármester. – Az én feladatom most a zalaegerszegi emberek védelme, egészségük megőrzése, így csak ezzel kapcsolatban kommunikálok, jelenek és nyilvánulok meg, tőlem most ezt várják a helyi polgárok. Minden egyéb eseményen, vagy fejlesztésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatókon az alpolgármesterek vesznek részt helyettem. Az elmúlt másfél hónapban a hagyományos csatornák mellett felértékelődött a közösségi média, a közösségi oldalak használata. Minden nap igyekszem a zalaegerszegi polgárokat ellátni az aktuális információkkal, hitelesen, őszintén tájékoztatni őket a járványhelyzettel, a védekezéssel kapcsolatban. A visszajelzések szerint ezt jó néven is veszik.
- Hogyan viszonyul az új helyzethez a családja, a szülei?
- Nehéz nekik az otthon maradás, ezt érzékelem. Nekem talán annyival könnyebb, hogy munkával töltöm a napomat és találkozok emberekkel, de látom, hogy a feleségem és a kisfiam egyre nehezebben élik meg otthon a mindennapokat, de mégis mindenben ugyanúgy támogatnak. Igyekszem legalább hétvégén több időt tölteni velük, hogy vissza tudjak valamit adni a gondoskodásból. A szüleim is rendkívül nehezen viselik ezt a helyzetet. Ők már védett korban vannak, próbálom őket rendszeresen látogatni, de már ez a hatodik hét, hogy a folyosón állva, maszkkal az arcunkon, kellő távolságban beszélgetek velük. Az pedig különösen nehéz a számukra, hogy az unokájukkal nem tudnak találkozni, nem ölelhetik, puszilhatják meg. Átérzem, látom a városban, hogy a családi kapcsolatokat próbára teszi a veszélyhelyzet, a legtöbben mégis fegyelmezetten viselik, amire büszke vagyok.
Komoly nehézséget okoz a koronavírus járvány gazdaságilag is, és a közösségek együttélése, kapcsolatainak ápolása szempontjából is, de mindez talán rávilágít, hogy milyen fontos az összetartozás, a család és a barátok. Ez az időszak megtanít bennünket egy kicsit arra is, hogy még jobban tiszteljük a másikat. Napjainkban is fontos, sőt, úgy tűnik, még fontosabb az érzelmi támogatás
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával