Vezető hírek
Március 15. szűk körben
2020. március 15. vasárnap, 13:10
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Címkék: Koszorúzás, Március 15.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet következtében idén csak szűk körű ünneplésre került sor a Csány téren március 15-e alkalmából. Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, Sifter Rózsa kormánymegbízott, valamint a zalaegerszegi alpolgármesterek, a polgármesteri kabinet munkatársai, önkormányzati képviselők és az ellenzéki pártok képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait, a vértanú szobránál.
A hagyományos városi ünnepségek, illetve a Deák tér és a Csány tér közötti felvonulás ezúttal elmaradt. Mint azt Balaicz Zoltán a Csány téri koszorúzás előtt elmondta: azt a kialakult járványügyi helyzet ellenére is fontosnak érezték, hogy valamilyen formában megemlékezzenek az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkről, ezért egy nagyon szűk körű és rövid ceremóniát szerveztek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA