Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete
civil
„Én is szÉP vagyok!” – Élményfotózás a fogyatékos emberek világnapja alkalmából
A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) immár hetedik alkalommal szervezte meg az „Én is szÉP vagyok!” elnevezésű élménynapját a fogyatékos emberek világnapja alkalmából. A rendezvénynek a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja adott otthont, ahol több mint nyolcvanan élvezhették a különleges programot az Infocentrum nagyelőadójában.
gasztro
A száraztészta-készítés fortélyai
Tapasztalt háziasszonyok közreműködésével lehetett megnézni, kipróbálni, megtanulni díjmentesen a száraztészta készítés fortélyait a zalaegerszegi Apáczai Művelődési Központban.
civil
Fogyatékkal élők mutatták meg tehetségüket az Esély Gálán
Hatodik alkalommal rendezte meg a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) az Esély Gála névre keresztelt programját, amelyen fogyatékkal élők mutattak be prózai, zenés és táncos produkciókat. A rendezvény szorosan kapcsolódik az esélyegyenlőség világnapjához. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja első alkalommal adott helyet az eseménynek.
életmódi
A káposztasavanyítás trükkjeiről
Káposztasavanyításból adott nemcsak ízelítőt, hanem teljes körű bemutatót és tanácsadást az Apáczai Művelődési Központ rendezvényén a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete lelkes tagsága. A nyílt programon akár a lakótelepi körülmények közötti technikákat is meg lehetett tanulni.
nézőpont
Fontos az elfogadás és a játék öröme
Negyedik alkalommal szervezte meg a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) az Esély Gálát. A zalaegerszegi Kiskondás étteremben tartott eseményre a megyei intézmények fogyatékkal élő lakói zenés, verses produkciókban mutatták meg tehetségüket.
civil
ParaArt Design Műhely és hagyományőrzés
Öt éve alakultak, hagyományt őriznek, barátságokat ápolnak, jótékonykodnak, hasznosan töltik a szabadidejüket. A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete az egész megyében aktív, székhelyük Egerváron található. Ahogy azt a nonprofit egyesület vezetője elmondta, bár egész Zalában segítenek, mégis csak akkora tagságra törekszenek, amely felelősen átlátható, összetartható. Viszont minden rendezvényük nyitott a nagyközönség számára.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kedd Velem (3), Angol (2), Belvárosi séta (20), Felső templom, Nagykanizsa (1), STRANDKÉZILABDA TORNA (10), koraszülöttek (1), Koronglövészet (1), Erdős Norbert EU-képviselő (1), Gelse (5), Letenye, Művelődési ház (15), Tökfesztivál (8), Rekordkísérlet (1), VOLLEIN FERENC fiatal festőművész (4), Szentgáli-kőlik barlang (2), Lelkisegély (6), Karácsonyi szeretetlánc (2), EuropTec Kft. (3), Sztarenki Pál (7), dr. Gubán Miklós dékán (7), Oklevélátadás (2)