Vezető hírek
Kibővült a közös kertvárosi advent
A program szervezője Orosz Ferencné helyi önkormányzati képviselő, míg a technikai lebonyolítást az Apáczai Művelődési Központ munkatársai vállalták. Felléptek a Napsugár- és a Csillagközi óvoda kicsinyei, szülőkkel, tanárokkal kiegészülve az Eötvös-iskola diákja, akik a legnépszerűbb karácsonyi dal, a „Csendes éj” születésének történetét idézték fel. Valamint közreműködött a Kertvárosi Nyugdíjas Klub kórusa, illetve Berkes Dániel és tanítványai énekkel.
A megjelenteket köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester és a szervező képviselőnő. A színpadot díszítő adventi koszorút Molnár János, a kertvárosi templom papja áldott meg, akinek, ahogy erre utalt is, az idei az első kertvárosi adventje, lévén augusztus óta látja el itt a szolgálatot.
A műsor után felkerültek az utolsó díszek is a fára, „adventi morzsákat”, forró teát és forralt bort lehetett kóstolgatni, a baráti csevejt azonban jelentősen rövidítette az erősen hidegre fordult időjárás.
A kertvárosiakat advent többi vasárnapján is várják egy kis összejövetelre a mindenki karácsonyfájánál minden alkalommal délután három órától.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban